(41.rész) Vigasztaló szavak

Thomas szemszöge:

Két hete van velem a kicsi lány. A napjait a fürdőszobába bezárva töltötte nagy részt. Nem akartam hogy szökni próbáljon. Azóta alig volt hajlandó bármit is enni. Emiatt rendesen gondolkozóba estem, mert nem megölni akarom csak szenvedtetni egy kicsit ameddig Alexa felfogja milyen fájdalmat okozott nekem azzal hogy kiszúrt a testvéremmel. Így egy kora délután eldöntöttem elmegyünk szépen a boltba vásárolgatni. Remélve, hogy minél hamarabb végzünk. Nem akarom az emberek figyelmét magamra vonzani.

Felkeltem a kanapéról nagyot sóhajtva. A fürdőszoba ajtó felé lépkedtem lassan. Amint az ajtóhoz értem a kilincsre tettem a bal kezemet. A jobb kezemmel a zárban levő kulccsért nyúltam. Gyorsan elfordítottam és kinyílt az ajtó. A kicsi lány a sarokban feküdt egy törölközőn. Ami cseppet sem volt tiszta. "Gyere szépen, kimegyünk és te is jössz velem." A kád és a fal közötti sarokba húzódott ijedten. Könnyedén oda léptem hozzá,a karja alá nyúlva. Persze ellenkezett bár ereje is alig volt. Hamar ráadtam a  fürdőszoba padlón heverő pólót és a nadrágját. Lassan elérkeztünk ahhoz a ponthoz hogy alig szól hozzám. Végre belátva, hogyha ellenkezik, büntetést kap érte. Egyetlen egyszer bezártam a fürdőbe lekapcsolt villannyal egész éjszakára. Úgy tűnik tanult belőle. Szépen összefogtam a haját és kimentünk a kocsiig. Valamiért azonban nem akart beszállni. Minden maradék erejét összegyűjtve belekapaszkodott a kocsi ajtóba. "Anyaaa..." - Kiabálta kétségbe esve. Szegénykét igen megviselhette a fodrászat meg a fekete haj amivel eljöttünk onnan. Körbenéztem van-e kint járó kelő az utcán mielőtt ráordítottam.

"Pofa be! Maradj csendben. Eleget hisztizel itt nekem." - Leharcoltam a kis kezeit az ajtóról amivel annyira kapaszkodott. Aztán sikerült becsatolnom a gyerek ülésbe. Így eltudtunk végre indulni. Kezd a kislány kiakasztani teljesen. Alexáékról pedig semmit nem tudok. Ez így nem lesz jó. Fogtam a mobilomat és küldtem egy rövid videót Eliről nekik. Amin rendesen látszott mennyire sovány és koszos. Az előbbi sírása pedig pont kapóra jött. Még hatásosabbá vált a kis üzenet általa. Mégiscsak meglesz az az édes bosszú. Nemhiába szenvedek a kislánnyal már két teljes hete.

A bolthoz érve kiemeltem a kocsiból és erőszakosan megfogtam a kezét. Hiszen cseppet sem akarta fogni a kezem, jogosan. "Ne rendezz jelenetet. Veszünk valamit enni neked és visszamegyünk a házba." - Parancsoltam neki halkan. A parkoló ugyanis tele volt szülőkkel, gyerekekkel. Válaszul aprót bólintott, jelezve hogy megértette. Helyes, ennyit akartam tőle. Mikor besétáltam a kislánnyal a boltba, megláttam mennyien vannak. Majdnem vissza fordultam nehogy lebukjak.Viszont kizártnak tartottam hogy bárki is felismerné őt. Főleg így nem, fekete hajjal. Úgyhogy elmentünk a rágcsás sorokig és bedobtam pár zacskónyit a kosárba. Ekkor egy kis hang megszólalt mellettem. Oldalra fordítva a fejemet lenéztem rá. "Mond mit akarsz. Sietnünk kéne." Fogtam meg  kezét és félre húztam egy kevésbé forgalmas sornál. "Anyát akarom...anyát..." - Kezdett bele remegő szájjal. Gonoszan kinevettem. Már feleslegesen sír bárki után is.

Elküldtem Kendalléknek a videót, de nem is reagáltak rá. Feleslegesen kínozom magamat ezzel a lánnyal. De még egy valamit tartogatok a számukra. Amit véghez is fogok vinni. Ebben biztos vagyok. Kendall ki fog teljesen borulni. Minden oka meg is lesz rá. Hiszen a rágcsákat azért veszem hogy sikerüljön megmérgezni a pici lányt. Egyedül ezzel tudok nyomást gyakorolni Alexáékra.

"Képzeld el hogy az ég világon senki nem fog érted jönni. Velem maradsz." - Tovább kellett vonszolnom a boltban mire eljutottunk a pénztárig. "Bírd ki most már. Maradj csendben nekem!" -Guggoltam le hozzá egy percre. Megrázta fáradtan a fejét. "Anyut...anyut akarom. " Sikerül lassan megőrjítenie ezzel ha még egyszer kimondja. A pénztáros nő elég furcsán nézett rám. Próbálta kideríteni hogy miért viselkedek így a lányommal. Ó ha tudná az igazságot. Rögtön hívná a rendőrséget. Miután engem végig mért, lepillantott a kicsi lányra. "Apukád biztos csak rossz kedvében van. Nézd, adok neked egy nyalókát. Aranyos kis cicás, vedd el nyugodtan. A tied."- Mondta a középidős nő. Letekintettem a kicsi lányra.

Nem akarta elvenni, ezt már szeretem. Gyorsan kifizettem a nassolni  valókat majd visszatértünk a kocsihoz. Belegondolva akár már most is ehetne a kicsi lány. Annál hamarabb lesz számomra csend végre. A kocsi hátsó ülésén kinyitottam az egyik kekszes zacskót. A zsebemből közben kihalásztam a kis üveget amiben a méreg volt. Letekertem a kupakját. Elsőre elég lesz neki egy csepp is belőle. Legalábbis ezt gondoltam. Meglepetésemre megette azonnal. Kezd éhes lenni, ez meglátszik rajta. Végre hazafelé csend volt. Nagyon elkábult tőle. Úgy kellett becipelnem miután a házhoz értem. Küldtem egy sms-t Alexának. 

-Tudod sose bírtalak és ez most sincs másképp. De legalább vagyok olyan kedves hogy végig nézheted ahogy Kendall elveszti a kislányát.-

Elvileg a méreg kis adagban nem halálos, azonban ha semmi mást nem eszik, nincs sok esélye.

Kendall szemszöge:

Két hete alig beszéltünk Alexával.  Bezárkózott a hálószobánkba. Ami miatt én a nappaliban lévő kanapén alszok esténként. Nem is a kényelemről van itt szó. Inkább az a tény zavar hogy nem mellette alszok el mint ahogy eddig. Most már azt a kijelentésemet is visszaszívnám, hogy nélküle minden jobb lenne. Baromi nagyot hibáztam mikor ezt kiejtettem a számon. Hiszen szükségem volt valakire mikor kijöttem a kórházból. Ő ápolt engem, pótanyukája lett a kislányomnak. A listát pedig sorolhatnám tovább. De most nincs erre idő. Kénytelen vagyok bevallani mennyit segített nekem azzal  hogy mellettem volt és meghallgatott. Valahogy sikerült túltennem magamat Lisa halálán. Igen a mai napig hiányzik, sőt fog is. Viszont nem mardos belülről a fájdalom és gyász. Ami hatalmas lépés a számomra.

Most kint ülök a teraszon hiszen csodás idő van ma. Butaság lett volna bent kuksolnom, ha kint a teraszon is elnetezhetek. A laptopon keresgélek zenei alapokat éppen. Hiszen a dal írás sosem áll le. Folyamatosan gyártanunk kell az újabb slágereket a rajongóinknak. Értük csináljuk a bandát is. Számunkra sokat jelent hogyha értéket tudunk átadni nekik. 

Pont meghallgattam egy dal részletet mikor hirtelen felvillant egy üzenet a kijelzőn. Furcsa, nem ismerek semmilyen Thomas nevű fickót. Mikor megnyitottam a kapott videót, lefagyott körülöttem a világ. Azt hittem rosszul látok. Ekkor jutott eszembe Alexa. Az ő telefonját kötöttük össze a laptopommal még Eli eltűnése előtt. Ezek szerint ő is megkapta most ezt a videót. Muszáj lesz beszélnem vele, akár akar látni akár nem. Sietve lecsaptam a laptop tetejét és kitoltam magam alól a széket. Felsietve a lépcsőfokokon egészen a hálószobánkig. 

Alexa szemszöge :

Jó pár nap sőt hét eltelt amióta kidugtam az orromat a szobából. Keveset ettem és alig aludtam. Ha engem kérdezel nem a legjobb kombináció. Egyszerűen nem tudtam kiverni Kendall szavait a fejemből. Azok után hogy próbáltam minden igyekezetemmel meggyógyítani, segíteni neki átvészelni Lisa elvesztését, képes volt ilyet mondani nekem. Számomra felfoghatatlan. Nem is tudom szüksége van-e még rám vagy sem. Ha esetleg Eli nem kerül elő... nem kell többet pótanyukának lennem. Másrészt pedig erőszakoskodott velem amit nem tudok elfelejteni. De közben jól tudom, hogy bevett valamit aznap éjjel. Azért művelte ezt. Így nem igazán tehet róla. Aztán kidobta az összes pirulát amitől Lisát látta. Tudtam mennyire összetörte ez őt. Fél hogy elveszíti a szívéből Lisa arcát, szeretetét, emlékét. Viszont arra aki még mindig mellette van, többet figyelhetne úgy gondolom.

Az ágyon ülve néztem valamit a tévében mikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem újabb szöveges üzenetet kaptam. Pár napja így üzengetünk egymásnak Kendallel. Ami így is több a semminél. Azonban ezúttal egy videó fájlt kaptam egy Thomas nevű felhasználótól. Furcsálltam mi az de megnyitottam. Szám elé kaptam a kezemet annyira lesokkolt amit láttam. Eli volt a videón. Nagyon sírdogált. A szőke kis tincsei össze voltak gubancolódva. Az arca piszkos volt, a kis kezei pedig végig voltak karcolva valami által. A látványtól rendesen elborzadtam. Váratlanul szúró fájdalom árasztotta el a testemet. Előregörnyedve fogtam a hasamat. Küldtem egy üzenetet Kendallnek, hogy valami nincs rendben. Segítsen. Azt hiszem ez törte meg a nem beszélünk egymással fogadalmunkat. Pár perccel később kiültem az ágy szélére. Arra még volt erőm. Kicsapódott hirtelen az ajtó. Kendall letérdelt elém, aggódva. "Mid fáj? Mi történt?" - Jött elő a kérdéseivel, viszont ha nem kapott volna rá választ nem jutottunk volna semmire.

"Görcsöl nagyon az alhasam...szerintem ez azt jelenti..." - Mondtam csalódottan. Tökre mindegy volt abban a pillanatban hogy meg akartam tartani más gyerekét. Mindketten tudtunk hogy a babát már elvesztettük. Vége van. "Pedig te megakartad tényleg tartani...sajnálom." Rázta meg a fejét. Egyedül a fájdalomra tudtam koncentrálni abban a pillanatban. "Mit csináljunk most?" - Kérdeztem összetörten, felnézve rá. Hirtelen gondolkozni kezdett majd rávágta. "Menj le a kocsihoz, hozok pár törölközőt addig. Lent találkozunk." - Mondta ahogy átrohant a fürdőszobába ami a folyosó végén volt. Ekkor kiáltottam fel fájdalmamban. Olyan érzés kerített hatalmába mintha jó erősen gyomron rúgtak volna. Minden eltelt perccel kínzóbbá vált a fájdalom. Ezt persze próbáltam leplezni,több kevesebb sikerrel. "Kendall... segíts l...lemenni.." - Dőltem a falnak azon nyomban. Egy lépést se lettem volna képes megtenni, nemhogy lemenni a lépcsőn egyes egyedül.

Kendall szemszöge:

Kimentem a fürdőszobába és kivettem jó pár törölközőt a szekrényből. Nem vagyok nagy szakértője a női bajoknak, de azzal tisztában vagyok hogy vetéléskor minden véres lehet ahova Alexa leül. Visszamenve a szobánkba, megláttam a falnak támaszkodva. A jobb kezével tartotta magát, míg a bal kezével próbálta letörölni az arcáról a könnyeket. Látszott rajta mennyire összetörte ez a a szívét. Pedig még nincs is vége. Most kezdődik csak úgy igazán az egész. A törölközőket a hónom alá csaptam sietve. Odaléptem hozzá, megfogva a derekát hátulról a meleg kezemmel. Az érintésemre azonnal ellazult. Ez volt a célom. Be is vált. "Szépen felveszlek és lemegyünk a kocsihoz. Tarts ki kérlek." Suttogtam neki lágyan, nehogy felkapja a fejét. Most magára kell figyelnie, nem rám. 

Átkarolt és odabújt hozzám gyengén. Mielőtt a karomba vettem, halkan megköszönte hogy segítek neki. "Rendben, foglak. Kapaszkodj a nyakamba." - Lejutottunk úgy négy perc alatt a lépcsőn. Biztonságban akartam tudni Alexát ez volt a legfontosabb számomra. Amikor kiértünk a kertbe a jobb kezemmel kinyitottam a kocsi ajtót neki. Így be tudott szállni. Előtte alá tettem a törölköző réteget csak azért is. "Övet becsatolni, úgy ni. Gyorsan vezetek hamar a kórházba érünk ne félj." Nyomtam egy puszit a homlokára. Kaptam érte egy apró bólintást. Mikor meg kellett állnunk egy piros lámpánál, jobbra fordítottam a fejemet. "Hogy vagy, bírod még?" - Kérdeztem rá sietve. Figyelve közben a lámpát hogy mikor vált zöldre. "Fáj nagyon..." - Bökte ki a lábait figyelve. Nem is akart már rám nézni. Elveszett a saját kis világában. Onnan pedig nincs kiút. Türelmesnek kellett lennem vele. Ezzel tisztában voltam.

A kórházba értünk úgy negyed óra alatt. Kiszállni már nem bírt. Felkaptam a karjaimba és bevittem a recepcióhoz. Ahol sajnos hosszú sor fogadott minket. Alexa felsírt, a mellkasomba fúrt fejjel. Éreztem ahogy megrázza lassan a fejét. "Kitartás, valahogy elintézem a sorra kerülést. Bízz bennem." - Mondtam el neki az információ darabkákat. Balra volt a sürgősségi ezért minden szabályt megszegve bementem azon az ajtón. Minden sorban állás nélkül. Nehéz volt Alexával a karjaimban sietni,de szüksége volt orvosi segítségre. Sürgősen. 

"Valaki segítsen nekem! A barátnőm elvetélt."- Percig sem érdekelt ha mindenki engem figyelt, hallgatott abban a pillanatban. Megígértem Alexának hogy vigyázok rá. Az ígéreteimet pedig mindig betartom. Egy 30-as éveiben járó ápoló nő sietett oda hozzánk. Alexa kapott egy ágyat és kórházi köntöst is. Bekísért minket egy külön kórterembe. Tíz percre rá bejött hozzánk egy doki aki megvizsgálta Alexát. Kiderült, hogy a vetélése szerencsés módon könnyen lezajlott így nem kellett megműteni. A vérzése pedig szépen lassan abba fog maradni. Aminek mind a ketten örültünk.

Aznap éjjel az ágya mellet ültem a kis fehér széken. A homlokára téve a kezemet félre söpörtem a haját. "Minden rendben van most már. Bátor voltál." - Kezdtem bele óvatosan. Nehogy rosszat mondjak. A bal kezével a kezemért nyúlt, megszorítva azt. "Köszönöm, a mai hős cím neked azonban neked jár." - Válaszolta egy pici mosollyal. Hiszen nemrég kelt fel. A kapott gyógyszertől szinte azonnal elaludt. Nem is csodálom. Amilyen fájdalmon keresztül ment, a szervezetének ki kellett pihennie azt. "Te pedig igazán bátran tűrted a fájdalmat."- Kapott egy homlok puszit.

Levette a kezemet az arcáról. Figyelve vártam mit szeretne. "Ki kell mennem a mosdóba..." - Mondta lányos zavarában. Ezen muszáj volt nevetnem, olyan aranyos tud lenni ilyenkor. Mikor azt hiszi butaságot kér vagy mond. Miközben az amire gondol teljesen természetes dolog. Felkeltem a székről. "Persze, semmi gond. Fogd a kezem felhúzlak az ágyból. De óvatosan ülj fel." - Félre toltam az útból a széket amin hosszú órákon át ültem. Ahogy mondtam neki, belekapaszkodott a kezembe. Míg én felhúztam az ágyból ő a szabad kezével besegített. Felülve hosszú percekig engem figyelt. Bárcsak bele látnék a lelkébe. Tudni akarom min gondolkodik ennyire.

"Babám nézz rám. Még mindig ki akarsz menni a mosdóba?" - Kérdeztem rá lassan, hogy rám figyeljen. Láttam ahogy vissza csöppen a valóságba. "Igen én csak.-" - Kezdett bele még mindig engem figyelve. "Akkor menni kéne." - Bólintottam az ajtó felé. Szépen kibattyogtunk a mosdóig. Én az ajtó másik oldalán várakoztam amíg bement. Kitudja mikor esik össze véletlen. Ezért akartam a közelben maradni. Pár perccel később hallottam ahogy megengedi a csapnál a vizet. Nemsokkal később nyílt az ajtó. Mikor felé tekintettem megláttam a csalódást az arcán. "A baba m...már nincs ugye?" - Fáj a szívem ha sírni látom őt. Szerintem most jutott el teljesen a tudatáig hogy elvetélt ténylegesen is. Ez nem csak egy rossz álom volt amiből felébredt.

"Sajnálom nagyon, de a baba már elment." - Kitártam a karomat hadd bújhasson oda hozzám. Ilyenkor mindig sikerül megnyugodnia. Átbújtatta a karjait a derekamon és megölelt szorosan. Azt hiszem hosszú éjszakánk lesz ma bent a kórházban.

(40.rész) How to go on

Visszahoztam a régi formát,úgy nektek is könnyebb olvasni a részeket :) 

James szemszöge:

Alexának vittem be jeget és elüldögéltünk a kanapén még jó pár órát, tévézve. De mikor oldalra pillantottam hangosan szuszogva aludt a karfának dőlve. Elmosolyodtam a látványon majd betakartam,nehogy megfázzon az éjjel."Aludj csak. Rád fér."- A vigyorom lefagyott az  mikor is megláttam a vörös kéz foltot az arcán. Tisztán látszott,hogy ez nem véletlen baleset volt ahogy ő ezt előadta. Kendall kezd túl messzire menni,az rendben van ha magával küzd de Alexát nincs joga bántani, semmilyen állapotban sem. "Reggel lesz egy két szavam Kendallhez az biztos." -Motyogtam az orrom alatt ahogyan a távirányitóért nyúltam és kikapcsoltam a tévét. Lassan én is elaludtam melette.

Az éjszaka közepén valaki lejött a lépcsőn. Sikerült a felkapcsolt lámpára felébrednem. Összehunyorított szemekkel a zaj forrása felé irányitottam a tekintetemet. A konyha ajtóban nem más állt mint a haverom.

"Vízért jöttem csak."- Dünnyögte álmosan egy nagy ásítás keretében. Rábólintottam, hogy nekem mindegy mit csinál. Vissza dőltem aludni. Azonban olyan hangosan tett-vett a konyhában, hogy jobbnak láttam megnézni mit művel. Mire kiértem, addigra chipset evett a pulton ülve. Frusztráltan sóhajtottam egyet. Megpróbáltam türtőztetni magamat, tudva jól hogy kezet emelt a barátnőjére most pedig nyugodtan eszik. Gondoltam rákérdezek mi történt fent, amiről én nem tudok semmit. Így hát leültem az asztalhoz, szemben vele.

"Mitől van Alexán egy vörös kézlenyomat?" Hallani akartam a válaszát mindenképpen, hogy tudjam mivel van dolgom.

"James leszállnál rólam? Honnan kéne tudnom mitől olyan az arca?!" Terelte volna el a témát könnyedén, azonban lebuktatta saját magát. Ezek szerint a gyógyszer még most is hat rá. Nagy levegőt véve bólintottam.

"Rendben mivel tisztában vagy vele hol van az a vörös folt, te tetted. De mégis miért?" Közelebb hajoltam hozzá. Állta a tekintetemet. "Nem mindegy?? Hagyj békén." -  Vágta rá azonnal. Olyan volt mintha eltemette volna az összes érzését. Ami nekem nagyon nem tetszik,figyelnünk kell rá innentől kezdve megint.

"Azt a chipset add ide. Igyál vizet és mars felfele aludni. Nem mondom kétszer." - Abban a pillanatban kicsit sem zavart megbántom-e vagy sem. Szó nélkül hozzám vágta a chipses zacskót és leugrott a konyha pultról. Szépen óvatosan elbukdácsolt az ajtóig. Előre éreztem,hogy az emeletre muszáj leszek felsegiteni őt különben képes lenne felesni a lépcsőfokokon.

"Megyek adok puszit Alexának még, jó?" - A kanapé szélére támaszkodva a bal kezével, lehajolt Alexához aki mélyen aludt. "Azt hiszem...sajnálom...aludj jól." - Mielőtt adhatott volna neki egy puszit, félre húztam. "Én a helyedben hagynám, nem érnék hozzá." - Mondtam teljes komolysággal a haverom szemébe nézve. Aki kicsit meglepődött a határozottságomon. 

"Oké legyen. Megyek aludni." - Legyintett a kezével, elindulva fel az emeletre. Láttam egyedül nehéz lesz ez a feladat a számára, úgyhogy felsegitettem egészen az ágyáig. "Aludd ki a gyógyszer hatását. Ma este túl messzire mentél." - Ezzel ott hagytam a szobájában. Reménykedve hogy reggel nyugodtabban fog viselkedni és magánál lesz.

Másnap reggel,Thomas szemszöge:

A kanapén kiterülve keltem fel. A függönyön keresztül besütő napsugár ébresztett. Motyogva valamit, felkeltem és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Egy kis kopogás törte meg a reggeli csendet. Nagyot sóhajtva kinyitottam a zárat az ajtón,így betudtam menni a kislányhoz. Percekbe telt mire felfogtam mi történik. Szegényke el akart futni. El is jutott a kanapéig ahol megbotlott egy sörös üvegben. Fájó sírás töltötte meg a szobát. 

"Ajj ne nyavajogj már. Elestél igen, kelj fel. Nem nagy ügy." - Akkor vettem észre hogy széttört a zöld üveg ami sebet ejtett a lábán. Csak nem akart feltapászkodni onnan, úgyhogy kezembe vettem az irányítást és lehajolva hozzá, a karomba vettem. Majd szépen a kapanéra ültettem, benyomva a tévét neki hadd nézze. Azt hittem könnyebb lesz egy gyereket elrabolni és kezelni mint egy felnőttet. Tévedtem, méghozzá baromi nagyot. 

Kisétálva a konyhába a kezembe vettem egy poharat és öntöttem bele tejet. Reggelinek elégnek kell lennie. Mást pedig nem kap. Odavittem neki leülve mellé a fotelban. "Igyad meg. Aztán el kell mennünk a fodrászhoz. Kapsz új frizurát. Én a fekete hajban gondolkodtam." - Tanakodtam hangosan, felborzolva a kis hajacskáját. Ahogy éreztem, a legtávolabbi részre mászott, hogy tőlem távol legyen.

"Anyát akajom..." - Bökte ki halkan, az ajkai pedig remegni kezdtek. Ennyire kegyetlen azért én sem vagyok. Vagy mégis? Elővettem a zsebemből a mobilomat hogy tárcsázzam Alexa számát. Sokadjára is csak kicsöngött. Oda adtam a kicsi lánynak, hadd hallgassa. Hosszú percek után megrázva a fejét, ledobta a földre a mobilomat. 

"Ez nem anya!" - Hát most lebuktam, pedig vicces lett volna ha Kendallék veszik fel a hívást és nem kapcsol be a monoton női hangú üzenetrögzítő. 

"Ez van,nem akar beszélni veled. Fogadd el." - Nevettem az arcához közel hajolva. Újra el akart szökni de felkaptam a derekánál és kicipeltem a kocsiig. Ha úgyse isssza meg a tejet, feleslegesen töltjük el azzal az időt. Rendesen rúgkapált amikor be akartam csatolni a biztonsági övét. Szerencsém van, hogy ismerek egy fodrászt ahol nem lesz feltűnő mennyire ellenkezik meg fél. Ha befestjük a haját rá se lehet majd ismerni, de pontosan ez a célom. Minnél több idő telik el nekik nélküle,annál nagyobb számomra a bosszú.

Kendall szemszöge:

A konyhába lemenve Jamesékkel találtam szembe magamat. Alexa azonnal felkapta a műzlis tálját és kiment a nappaila amint meglátott engem. Szuper, képes voltam elszúrni mindent egy éjszaka leforgása alatt. Ilyen az én formám. "Nagy bunkó voltam tegnap vele?" - Kérdeztem rá óvatosan. James beleivott a kávéjába majd szólásra nyitotta a száját,de helyette a nappaliból hallottuk Alexát mondani. 

"Tényleg semmi nem maradt meg neked belőle? Például az hogy a falnak nyomtál?"- Visszajött hozzánk, keresztbe font karral. Ott ácsorgott a virágos köntösében előttünk.

"Veszekedtünk egy nagyot annyit tudok. Ne haragudj rám." - Lehet tényleg nem kéne ismeretlen gyógyszereket beszednem, különben olyat teszek akaratlanul is amit ténylet nem lehet visszafordítani. 

"Igenis haragszom! Hogy menjek így ki az utcára?" Felém fordította az arcát,ekkor láttam meg a liluló foltot a bal arcán. Ösztönből lehajtottam a fejemet,hiszen szégyelltem magamat rendesen. Képes voltam megütni azt a lányt akit szeretek és fontos nekem.

"Bevállalom helyetted addig a bevásárlást, az nem gond." - Igyekeztem egy jó kiengesztelő ötlettel elő állni. Ő azonban tovább állta a tekintetemet, látszott rajta hogy nem egészen hatotta meg ez a felajánlásom.

"Haragszom rád." Vissza ült mellénk folytatni a reggelijét. Mivel mellettem ült, óvatosan oldalba böktem hátra rám néz. Ez sikerült is, nem bírta ki látszott a szemén. Akaratlanul is elmosolyodott megrázva a fejét. "Megbocsátasz? Tudod hogy a gyógyszer miatt voltam erőszakos veled..." -Próbáltam tisztázni a korántsem fényes helyzetemet úgy hogy James ne halljon belőle sokat. Megmerném kockáztatni, hogy ő sokkal jobban mérges rám mint Alexa aki a barátnőm.

"Esetleg. Ha kidobod a maradék gyógyszert amit elrejtettél. Nem szedheted ezeket életed végéig csakhogy lást Lisát. Ez sehogyse tűnik normálisnak Kendall." - Válaszoltam neki teljesen komolyan. Rendbe kell szednie magát, ha fel akarja dolgozni Lisa halálát.

"Az se normális hogy eltitkoltad előlem azt a nyamvadt smst!! Megmenthettem volna a kislányomat egy vadbaromtól!! De neked ez kicsit se fontos hisz nincs gyereked még." - Kitoltam magam alól dühömben a széket. Alexát figyeltem aki rendesen megszeppent és meg se szólalt. "Hé,hallasz? Mondj valamit! Bármit!"- Tudom jól kitől van az a baba a hasában. A mai napig úgy gondolom jobb lett volna elvetetnie, de nem hallgatott rám. 

"Okés,nem kell mondanod semmit. Felfogtam. Eli sorsa nem is érdekel téged." -Vágtam hozzá tele indulattal. James közbe szólt. "Álljatok le. Egymást támadva nem fogjátok megoldani a problémát..." - Befejezte a reggelijét és a mosogatóba tette a koszos tányérját.

"Abba nem gondoltál bele miért nem szóltam az üzenetről? Hogy esetleg oka volt??!" Végre megtörte a hallgatását amit annyira ügyesen csinált. Megráztam hitetlenkedve a fejemet. El sem birom képzelnk mi lehet az az ok. "És mégis milyen ok fontosabb a lányom biztonságávál szemben?? Hallani szeretném." - Mostmár kihúzom belőle ha órákba telik is. Tudni akarom mi vezetett el idáig. Még a rendőrségnek is lehet segíteni tudok vele.

"Thomas volt aznap éjjel az étterembe nem Jason. Ráadásul ő tört be hozzánk és ő tőle ijedt meg Eli is mikor kint homokoztunk. Félek tőle!!!" Fakadt ki belőle. 

"Én ezt értem,de ha ezt elmondod nekem sokkal előbb, megtudtalak volna védeni. Így most a kislányom szenved helyetted. Köszönöm szépen." - Ott hagytam őket. Belebújtam a cipőmbe, zsebre tettem a mobilomat majd felvettem a farmer kabátomat. Kellett egy kis friss levegő ezek után. Ahogy lefele sétáltam az utcán megcsörrent a telefonom. A rendőrség volt az. Behívtak hogy adjak le képet Eliről mert körözést akarnak kiadni. Szerencsére nagyon kicsi még ezért szinte azonnal megkezdhetik az intézkedést és nem kell 48 órát várni rá. Ennek kifejezetten örültem. Legalább történik valami jó is ma velem. Szedtem a lábaimat, hogy minél hamarabb odaérjek a rendőrségre. Amint beléptem az épületbe, sürgés forgás fogadott de ez ilyen szakma. Sosincs megállás. A recepciós hölgy felküldött a másodikra. Ott jobbra kellett végig mennem egy hosszú folyosón a harmadik ajtóig. 

Belépve két nyomozó fogadott. Először átnéztük a tegnapi jegyzőkönyvet és a részleteket. Majd kértek tőlem egy friss képet Eliről. Nehezemre esett kivenni az egyetlen képet a pénztárcámból ami a szülinapján készült. Pedig tisztában voltam velem mekkorát segíthet ez a kis tett a nyomozás előrehaladásában. Úgyhogy fájó szívvel végig simitottam az arcát az ujjammal,odanyújtva azt a hozzám közelebb ülő nyomozónak. "Tessék,ez nemrég készült. Kérem találják meg....élve." - Ennyit tudtam kibökni, nagyot nyelve. Ezek után annyit kaptam vigasztalásként, hogy igyekeznek elkapni azt a személyt aki elrabolta. 

"Mostmár mennék ha végeztünk."- Rábólintottak, hogy készen van minden, mehetek. Kicsit nyugodtabban elkezdtem haza fele venni az irányt. Nem telt sokba mire hazaérve lepakoltam a kabátomat és ledőltem a kanapéra tévézni. Se Alexát, sem Jamest nem láttam a nappaliban. Vajon mit csinálnak? Elterelve a figyelmemet egészen estig tévéztem lent. Azalatt James megkerült egy üres tányérral a kezében. A konyha felé menve megállítottam. 

"Ez meg mi?"- Kérdeztem tényleg értetlenül,hiszen mindig lent eszünk. Most pedig lejött egy koszos tányérral az emeletről. Megvonta a vállát érzelem mentes arccal."Alexa egész nap nem akar kijönni a szobátokból. Megkért vigyek fel neki valami ennivalót." - Ott hagyott gondolkozni engem. Szinte ösztönből neki indultam a lépcsőfokok megmászásának, mikor éreztem hogy valami hátrahúz. James volt az, hátul a pólóm nyakánál fogva visszarántott. 

"Mára elég volt belőled. Miért nem engedsz Alexához oda? Nem fogom bántani!" -Kérdeztem akaratosan. Megfogta a karomat, úgy nézett a szemembe. "Mert megütötted! És őt okolod azért mert Elit elrabolták. Pedig ha Alexa szólt is volna,mi a biztosíték arra hogy nem történt volna ez meg? Híresek vagyunk! Ez ezzel jár haver." Vágta az arcomba egyszerre. Megráztam a fejemet. Az nem lehet.

"Kizárt,hogy akkor is ez lenne ha Alexával nem találkozok azon az éjszakán a kórházban és nem kezd el ápolgatni! Tudod mit? Lehet minden sokkal nyugisabb lenne nélküle!!" - Hirtelen ajtó csapódást hallottunk az emeletről. 

"Nagyszerű, megint megcsináltad. Mit akarsz ezzel elérni? Segíteni akarunk de nem engeded." - Mondani akartam volna valamit, azonban James folytatta. "Hol vannak a dugi gyógyszereid? Ide velük,kérem az összeset. Ennek itt van vége." - Mégis mit kellett volna tennem? Felmentem az emeltre és bekopogtam a hálószobánk ajtaján. Nemsokra rá Alexa állt előttem teljesen letörve. "Mit szeretnél?" - Kezdett bele halkan, látszott rajta mennyire fáradt volt. "Kidobni a gyógyszereket. Te is azt kérted meg James is. Azt hiszem muszáj megtennem, nemde?" - Vágtam rá azonnal kelletlenül és az éjjeli szekrényemhez mentem. Kihúzva a felső fiókot kidobáltam belőle az összes dobozt amit elrejtettem előlük. Majd felszedtem őket a szőnyegről és kidobtam mindet a kukába. Kicsit dühösen rákérdeztem, "Mostmár örülsz neki? Ez volt az egyetlen módja annak hogy még emlékezzek Lizára...." - Kimentem mielőtt válaszolhatott volna bármit is. Leültem a folyosóra és csak bambultam magam elé. Hogy lesz ezek után? Semmit nem tudok.