2019. április 10., szerda

(44.rész) Better with you

Jó hosszú rész lett,de mivel ez az egész történet befejező része úgy gondoltam olvasnátok egy picit többet még ;)!!! Köszönöm hogy olvastátok a blogot és hogy részesei voltatok ennek a történetnek. Szép napot és kommentben írd meg mi volt a kedvenc pillanatod a történetből. Kíváncsi vagyok kinek mi volt a kedvenc része :) (BÁRMILYEN ELÍRÁSÉRT,HELYESÍRÁSI HIBÁÉRT ELŐRE IS BOCSI!)

Alexa szemszöge:

Fogalmam sincs mikor keltem fel, de Carlos még mellettem aludt az ágyban. Kissé kómásan felültem, kisöpörve a szemembe lógó tincseimet. Gondoltam lemegyek reggelizni szépen lassan. A lépcsőn lejutva valaki rekedt hangon hozzám szólt. Mivel a függöny be volt húzva így hang alapján kellett rájönnöm ki is az. Utána jöttem rá ez csakis Kendall lehet. "Jó reggelt babám, hogy aludtál?" - Felült a kanapén kissé álmosan engem figyelve. Felkapcsolta a kis lámpát a kanapé mellett. Ekkor láttam meg Elit mellette aludni. Odasétáltam Kendallhez, leülve az ölébe.

Kényelmesen hátradőltem ahogy átkarolta az erős karjaival a derekamat. Lehunytam a szemeimet. Hiszen mindig biztonságban érzem magamat ha a karjaiban vagyok. Bárcsak örökké tartanának ezek a pillanatok!

"Egészen jól aludtam. Látom Elit sikerült megmenteni. Majd el kell mesélned mi történt." - Ásítottam egyet az ébredezésem közepette. Halk nevetést hallottam erre. Ezért a jobb kezemmel megpróbáltam hátra nyúlni a hasához. Félig meddig végül sikerült is ez a mozzanat. Győzelem! Hason akartam csapni kicsit, de valahogy Eli pont akkor nyitotta ki a kis szemecskéit.

 Először megszeppenve figyelt minket, majd szorosan hozzám bújt. Ezt látva szerintem mindketten rendesen meglepődtünk. Eli mindig Kendallhez bújik oda. Hozzám egyedül akkor jön mikor ő nincs a közelben és egy kis szeretgetésre vágyik. Kendall büszkén elmosolyodott. "Látod én megmondtam. Idő kellett csak neki mire megszokott téged." - Magához húzott minket. Két percnyi ölelés után Eli megszólalt ismét, nagyon bátortalanul. "Anya..pancsi?" -  A nyakamba kapaszkodva nézett engem a fürkésző tekintetével. 

Kendall is kíváncsian várta a válaszomat. Itt volt a nagy alkalom. Hezitálás nélkül válaszoltam a kérdésére. "Igen elmegyünk pancsizni. Gyere Pindurka." - Kendall is igenlően bólintott mikor rápillantottam. Nem is olyan nehéz pótanyukának lenni. Egy dolog azonban biztos, időbe fog telni mire megszokom az új szerepemet.

"Menjetek csak el pancsolni. Addig én csinálok reggelit." - Amíg ő a konyha felé vette az irányt, mi felmentünk Elivel az emeletre. Fürdetés előtt még kerestem neki egy aranyos pólót meg egy kis hozzáillő nadrágot a szekrényében. Eli mindvégig a karomban volt. Nem akart elereszteni így nem tehettem mást mint végig fogni őt. "Elmegyünk pancsolni szépen. Mindjárt tiszta leszel." - A fürdőszobába érve lepakoltam a jobb kezemben levő gyerek ruhákat a mosdópultra. Elit pedig muszáj volt letennem a földre hogy megálljon magától mert be kellett állítanom a vizet.

"Apát akajom." - Kezdett el sírni hirtelen mikor hátat fordítottam neki a kád fölé hajoláskor hogy megnézzem milyen hőmérsékletű a víz. Azonnal hátra néztem a fejemmel. Szegénykém ott ücsörgött a kilépőn könnyes arccal. Innen tudtam ez így nem fog menni. 

"Kell ehhez apa is, igaz tündérke?" - Az egész haja belelógott az arcába szegénykének. Kihajolva a folyosóra felhívtam Kendallt segíteni. Addig levettem róla a koszos ruhát és betakartam egy tiszta törölközővel. Nehogy fázzon. A szennyest pedig betettem a szennyes tartóba gyorsan. 

Tíz perccel később Kendall fel is jött. Addigra több mindennel próbálkoztam Eli vigasztalására. Egyiksem vált be. Azonnal leguggolt hozzá. "Hé hercegnőm muszáj lefürödni, gyere becsücsülsz ügyesen a jó meleg vizecskébe." - Szépen óvatosan beemelte a kádba. Szerencsénkre nem nagyon ellenkezett. Különben rendesen megszenvedtünk volna vele.

Öt perccel később ott ültünk egymás mellett a padlón Kendallel. Eli kicsit elbambult ismét. Kendall megfogta a vízben úszó kis mosdókendőt majd nekem nyújtotta. "Any.." - Rám pillantva kereste a szavakat. Látszott rajta nehezen megy neki. Próbáltam bólogatni," Mond csak ki, megszokta most már ha így hívsz engem előtte." - Bátorítottam egy mosollyal az arcomon csakúgy mint ő engem az imént. Ezek után sikerült kiböknie csakugyan.

"Anya lemossa a bibijeidet. Vigyázni fog rájuk hogy ne nagyon fájjanak. Rendben? " - Megfogtam Eli kezét és azt mostam meg elsőnek. Ezután következett a háta. Tátva maradt a szám mikor megláttam a karcolásokat amik nyomott hagytak a bőrén. "Igen ezt művelte vele, de ne nagyon nézd mert elfogsz tőle borzadni. " - Mondta rögtön érzelem mentes arccal. Látni lehetett mennyire nem akarja ő se ezt elfogadni. A tényt hogy így bírt valaki bánni a kislányával. Nem is csodálom. Amit tettek Elivel azt még egy felnőtt se nagyon tudná feldolgozni. El telik egy időbe mire minden vissza csöppen a rendes kerékvágásba.

Kendall szemszöge: 

Miután sikerült végezünk a fürdéssel, Alexa a kezembe nyomta a hercegnőt aki szorosan a nyakamhoz bújt. Az arcát a mellkasomba fúrta. Úgy kapaszkodott belém mintha bármelyik pillanatban elvehetnék tőlem. Pedig itthon teljes biztonságban van velünk. Időbe fog telni neki mire megszokja ezt újra. Amit teljesen megértek. Még nekem is elég nagy trauma lett volna egy emberrablás. Eli pedig olyan ártatlan még. Fel se tudta igazán fogni az egészet. Egyedül azt tudta hogy nincs biztonságban és bántották. Annyira szörnyű ebbe belegondolni. Egyben legalább biztosak vagyunk. Thomas kapni fog jó pár évet ezért a húzásáért. Meg is érdemli.

" Kérsz ennit?" - Kérdeztem tőle miközben kiléptem a fürdőszobából, lekapcsolva a szabad kezemmel a villanyt. Alexa már a hálószobában van és megágyaz Elinek. Óvatosan bólintást éreztem a mellkasomon. Ezt igennek vettem.

"Jólvan. Most picit oda adlak anyának. Hozok fel ennit nekünk." - Amint beléptem a hálószobába, Eli még jobban a pólómba csimpaszkodott a kis kezeivel. Megráztam aranyosan a fejemet. Alexa felfigyelt ránk. Odajött hozzánk.

"Gyere kincsem megfoglak. Nézd csak bekapcsoltam neked a kedvenc mesédet. Apu mindjárt visszajön." - Hatalmas megkönnyebbülés volt látni hogy a szerelmem mekkora törődéssel foglalkozik a kislányommal. Mikor Lisa meghalt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna hogy egy nap újra szeretni fogok annyira egy lányt mint ahogy őt tettem.

Azonban ezt Alexa hamar megcáfolta mert rabul ejtett a maga természetességével, mosolyával és imádnivaló személyiségével. És az a helyzet teljesen bele szerettem. Tagadni se tudnám. Szükségem van rá. Nélküle minden olyan szürke és unalmas lenne. A pillanatnyi elmélkedésemet Alexa félbe szakította. Ugyanis Elire mutatott. Összeráncoltam a homlokomat mert nem értettem mit akar. 

"Butuska, elbambultál. Eli pedig értem nyújtózkodott. Egyébként min agyaltál ennyire?" - Kérdezte, elvéve tőlem Elit. Miért van az arcán ekkora mosoly? Látszik rajta mennyire szereti húzni az agyamat amit még rendesen élvez is. Ó az én kis bohóckám még vissza fogja ezt kapni.

"Semmiség, hozok magunknak reggelit. Máris jövök." - Ezzel el is tűntem a szobából le a konyhába. Ahol a haverjaim egész békésen reggeliztek. "Jó étvágyat nektek." - Némán bólintottak válaszul. Egyedül Carlos bökte oda nekem. "Köszi, ti is esztek azért?" - Evett egy kanálnyit a müzlijéből. 

"Igen, fent eszünk majd Alexával ha Eli elalszik. Remélem a hercegnőm is fog tudni enni valamennyit. Szegényke rendesen lefogyott." - Meséltem el nekik egy nagy sóhajjal. A szekrényhez lépve elővettem egy világoskék tálcát amire rápakoltam mindenfélét amit a srácokkal csináltunk reggelire. "Amennyire jó étvágya van hamar vissza fognak rá jönni a kilók. Ne aggódj." - Nyugtatgatott James evés közben.

"Nagyon remélem. Én akkor megyek is fel." -  Logan felém nézve olyat kérdezett amin teljesen ledöbbentem. Hiszen váratlanul ért a téma. Szerintem mindannyiunkat. Még akkor is ha már párszor átbeszéltük ezt a dolgot.

"Mikor kéred meg végre a kezét? Már vagy két hete nálad van az a gyűrű amit átgravíroztattál." - Mind a hárman engem néztek kíváncsian. Ezt nem hiszem el. Én csak a megfelelő alkalmat keresem a nagy kérdés feltételére. Az viszont sose akart eddig összejönni. Miért pont a mai reggeli lenne a legjobb pillanat rá? Azt akarom hogy szép emlékként maradjon meg neki az a nap mikor megkérem a kezét. Valahogy ma eddig nem állunk túl jól. Hiszen igenis Elit sikerült kimenekíteni,viszont a következményeit  még helyre kell hoznunk.

Nagyot sóhajtottam és visszatoltam Logannek a pici gyűrűs dobozkát az étkező asztalon. "Tedd még el. Majd este elviszem egy étterembe és felteszem neki a nagy kérdést. Addig bírjátok ki ti is hogy nem szóljátok el magatokat. Légyszi." - Mondtam teljesen komolyan hiszen ismerem a haverjaimat. Mindig a legfrappánsabb dolgokat képesek kimondani és higgy nekem nem a legjobb pillanatokban teszik ezt meg. Jamesen látszott mennyire mondani akar valamit. Amit inkább visszafojtott és tovább evett.

"Rendben. Azért tudd hogy biztos igent fog mondani. Nem kell félned a válaszától." - Ezt úgy mondta mintha ő olyan nagy szakértője lenne a párkapcsolatoknak. Felmentem inkább a szerelmemhez a finom reggelivel. De csalódottan láttam hogy szegénykém megint alszik. Jó erős fájdalom csillapítót kaphatott. Eddig azt hittem csak a srácok nagyzoltak vele. Most már belátom igazuk volt.

Úgyhogy megreggeliztem kettesben Elivel. Örömmel láttam mennyire éhes. Majd ezt követően félre tettem a tálcát és a hasamra húztam. Kényelmesen elpihent a pocakomon. "Melyik mesét hallgassuk meg?" - Kérdeztem amint megnyitottam a telefonomon a videó lejátszót. Hosszú hallgatás után csendesen kibökte a kedvenc meséjének a címét. Tudtam jól hogy melyiket fogja választani. Attól még megadtam neki a választás lehetőségét. Így a jobb kezemben tartva a telefont neki,együtt megnéztük a kishableányt. Mindvégig éreztem ahogy a pici ujjaival simogatja a mellkasomat miközben csendben nézte a meséjét. A mese vége felé jártunk mikor halk szuszogást hallottam a mellkasom felől. Bealudt a drágám. Nem is csodálom. Jól ki lehetett fáradva annyi napnyi alig alvás miatt. "Aludj csak hercegnőm. Apuci vigyáz rád." - Suttogtam neki és kapott egy puszit a hajára.

Míg ő aludt, azon gondolkoztam milyen legyen Alexával az esténk. Egyben biztos voltam, hogy étteremben kérjem meg a kezét. Ahhoz viszont kell egy terv is. Végülis van még időm kitalálni amíg mindketten alszanak. A két legfontosabb dolog már el van intézve. A gyűrű és az asztalunk estére. A srácokat pedig megkérem kísérjenek el minket. Csapunk egy közös nagy vacsorázást majd szólok pár szót külön. Tökéletes. Nem is kell több.

Aznap este

Alexa szemszöge: 

Sietve szárítottam a hajamat a fürdőszobában miközben Logan segített levenni nekem a fogasról a piros ruhámat. Én addig köntösben igyekeztem szépen feltűzni a hajamat nem sok sikerrel miután végeztem a hajszáritással. Ezért Carlos is becsatlakozott és megcsinálta a hajamat. "Nem is mondtam eddig, de nagyon köszönöm hogy segítetek. Kendall már biztos nagyon vár lent engem." - Gyorsan kisminkeltem magamat, ami egy szép vörös rúzsból és szempillaspirálból állt. Kendall mindig is a természetes arcomat szerette. Nem ma fogok új sminket kipróbálni az is biztos volt. Ezek után kiküldtem a srácokat és magamra csuktam az ajtót. Belebújtam a szép piros ruhámba ami rásimult gyengéden az alakomra.

Belenézve a tükörbe elmosolyodtam nagyon. Végre tetszett az a lány aki vissza nézett rám."Szuper estém lesz és csak jól kell éreznem magamat." - Mondtam könnyedén. Majd gyorsan elpakoltam mindent a fiókokba és lekapcsoltam a lámpát. Kilépve a folyosóra a srácokat már nem találtam meg. Vállat vonva lementem a lépcsőn, kezemben a magas sarkúmban. Elég lesz az ajtónál belebújnom. Nem akartam lebukdácsolni a lépcső fokokon. 

A semmiből egy halk köhögést hallottam. Megfordulva Kendallel találtam szemben magamat. Ott állt sötétkék öltönyben és eléggé dögösen nézett ki. "Wow, iszonyat csinosan vagy ebben a ruhában! Indulhatunk?" - Kitárta a karját felém. Egy bólintással megfogtam a kezét.

"Még szép hogy igen. Merre megyünk? Voltunk már ott?" - Kiváncsiskodtam azonnal. Egyszerűen túl izgatott voltam. Kendall erre csak elnevette magát. "Majd meglátod. Nem árulom el. Legyen meglepetés. Csüccsenjen be hölgyem." - Poénkodott mikor kinyitotta a kocsi ajtót nekem. Lehet hogy kicsit bolond, de mindketten azok vagyunk. Ki szerint ne lennénk tökéletesek egymásnak? De most tényleg.

"Köszönöm." - Becsuktam a kocsi ajtót miután beültem az anyós ülésre. Hátra dőlve benyomtam azonnal a rádiót. Hiszen egy dolgot megtanultam szinte elsőre. Zene nélkül unalmas minden kocsi út. Hangosan énekelgettünk egész végig. Kit érdekelt hogy nem találtuk el a megfelelő hangokat, a lényegen nem változtatott semmit. Mégpedig azon, hogy  mennyire jól éreztük magunkat egymással. 

Az étterem előtt leparkolva Kendall még keresett valamit a zsebében. Majd egy vidám felkiáltással felém fordult." Megvan! Bemehetünk." - Így hát kiszálltam a kocsiból, megvárva őt. Hirtelen egy meleg kéz megfogta a kezemet, összekulcsolva az övével. Akaratlanul is elmosolyodtam. Szépen, komótosan  besétáltunk az étterembe."Nagyon jól néz ki. Hogy tudtad a sok étterem közül ezt kiválasztani?" - Kérdeztem ahogy ámultan körbe néztem. Hihetetlenül szép volt az egész étterem. A  falak szürkére voltak festve, ami este feketének tűnt igazából. A berendezés pedig világos színű fa volt. Illett a két szín egymáshoz. Olyan modern stílust adott az egész helynek.

Miközben ezen gondolkoztam, elkisért minket a pincér az előre lefoglalt asztalunkhoz. Ekkor döbbentem rá,hogy nem egyedül leszünk. Hiszen ott voltak

"Babám ülj csak le. A srácok pedig csak elkisértek minket. Remélem nem olyan nagy baj." - Kicsit tartott a válaszomtól. Érezni lehetett a hangszínében és láttam az arcán a kis mosolyt amint kihúzta nekem a széket hogy helyet foglalhassak."Köszönöm. Ami pedig a srácokat illeti nem zavar. De azt hittem kettesben töltjük az estét mégis csak..." - Böktem ki, picit összeszorult gyomorral. Nagyon kedvelem a srácokat, jó is velük tölteni az időt viszont ma egyedül akartam lenni Kendallel. Azonban a kis tervük keresztbe húzta a számításaimat. Mindegy, most az egyszer kibirom. Sőt még így is Kendallel töltöm az estémet aminek örülök. Ez volt az egyetlen kívánságom, mert muszáj lesz elfelejtenem a vetélést. Mindenestül.

"Ne haragudj. Majd elmegyünk legközelebb kettesben valahova. Megígérem. Most viszont rendeljünk gyorsan. Úgyis várni kell majd mire kihozzák." - Mondta leülve mellém, lopva egy csókot tőlem. "Jólvan, rendben. Ti már rendeltetek?" - Néztem a srácokra vissza, elterelve a figyelmemet az apró vitáról amit most nem akartam kifejteni jobban mert ez az este a lazításról szól, semmi másról. Legalábbis ezt gondoltam én.

"Ó mi már igen. A specialitásukat kóstold meg. Isteni." - Hajolt rá az asztalra Carlos és csillogó szemekkel mondta nekem. "Haver,ne könyökölj. Nem illik ezt egy étteremben." - Bökte oldalba Logan. Carlos megvonta a vállát és hátra dőlt a székében kényelmesen. Még mindig egy hatalmas vigyorral a száján. Valamiért folyamatosan Kendallt figyelte és kezdtem furcsállni a dolgot. James pedig a szokottnál is csendesebb volt. Tuti kiterveltek valamit. Csak tudnám mit.

James szemszöge: 

Nálam volt a gyűrű. Ahogy Kendallék csatlakoztak hozzánk és Alexa kiment a mosdóba, a kezembe nyomta a gyűrűs dobozt. "Tesó vigyázz rá nagyon. És ahogy megbeszéltük, desszert előtt oda nyújtod nekem. Ugye?" - Kérdezte, minden részletre pontosan oda figyelve. Látszott rajta mennyire tökéletesre szeretné az estét. A mi feladatunk csak annyi, hogy mindenben támogatjuk és itt vagyunk mellette. A vállára tettem a jobb kezemet. "Nyugi és nagy levegő. Menni fog." - Próbáltam lenyugtatni amennyire lehetett. A széken ülve láttam ahogy a lábát idegesen mozgatja. Miután Alexa visszaült hozzánk, kellemes kis beszélgetésekbe kezdtünk. Még az is előkerült Kendall mennyire béna volt az első pelenkázásoknál. Vagy az mikor Alexa elesett mert Kendall lefutott vele a lépcsőn. Szép kis emlékek ezek. Közben kihozták a főételeket és enni kezdtünk mind.

"Azt se hagyjátok ki mikor Alexa összemosta a ruháikat rózsaszinre véletlen! És egy hétig olyan ruhákban járkáltatok mindenhova." - Röhögve mesélte nekünk Logan egy falat evése közepette. Megráztuk a fejünket nevetve. Na az tényleg elég kellemetlen élmény volt szerintem mind a kettőnknek Kendallel. Alexa mentségére legyen hogy aznap Eli betegeskedett ezért nem figyelt oda mit tesz be a mosógépbe. Amit teljesen megértettünk. Hiszen nélküle elúszna a lakás és semmit nem találnák meg.

"Tényleg véletlen volt. Sose fogjátok már ezt elfelejteni?" - Rázta meg a fejét Alexa egy pimasz mosollyal az arcán. Ezért bírjuk őt annyira. Nem vesz semmit túlzottan komolyan és bármikor eltudunk vele poénkodni. Mind a négyen megráztuk a fejünket nevetve. "Édesem ezt már örökre a fejünkbe véstük. Engedd el." - Kapott Alexa egy csókot Kendalltől. Alexa pedig nem hagyta magát. Látszott rajta mennyire agyal valamin. Végül meg is tudtuk. Ő is megpróbált visszaemlékezni egy cikis helyzetre amibe mi kevertük bele magunkat.

"Na és mikor te meg Carlos bevállaltátok Eli fürdetését? Az szerintem még komikusabb volt." - Tette hozzá miközben evett a vacsorájából. "Aha, mindig is ügyesen fürdettünk. Nem tudsz olyat mondani ami ciki lett volna." - Védtem be kettőnket. Teljesen jogosan. Hiszen én nem emlékszek semmilyen incidensre. Kendall és Alexa egymásra pillantva egyszerre szakadtak a röhögéstől.

"Meséld csak el nekik babám, látni akarom az arcukat." - Válaszolta Kendall egy sunyi vigyorral minket nézve, ahogy folytatta az evést. Alexa rázta a fejét nemlegesen, nevetés közben. "Vacsorázás közben biztos hallani akarjátok? Tényleg? " - Kérdezte kiváncsian tőlünk. Mi meg persze adtuk alá a lovat és vadul bólogattunk. 

"Hát jó. Szóval James lett volna a soros Eli felöltöztetésében.  Csakhogy Carlos elkövette azt a hibát  hogy leültette kicsi Elit a kilépő szőnyegre fürdés után. Eli pedig kis rosszcsontként szaladgált az emeleten ruha meg pelus nélkül." - Kezdettt bele a mesélésbe. Teljesen beleélve magát. "Ugyan, ez semmi!" - Ellenkeztem, mert beugrott mi is történt igazából aznap este. Kendallék lent tévéztek mi pedig bevállaltuk az esti fürdetést. Amiből az lett, hogy Eli a játékszobában a kedvenc kanapénkra pisilt. Azóta se tudtuk kimosni onnan azt a foltot.

"Ó dehogyisnem! Valld be, igenis vicces volt." - Bizonygatta az igazát Alexa. Megráztuk a vállunkat. "Jó legyen. De nem tehettünk róla. Hiszem alig bírt járni. Ki gondolta volna hogy képes felmászni a fotelre." - Igyekeztem kihúzni magamat a kinevettetésből.

Kendall szemszöge :

Minden egyes eltelt perccel nőtt bennem az izgalom és félelem. Hiszen alig várom, hogy megkérjem a kezét. Azonban a másik felem mindennél jobban fél a nemleges választól. Meg mi van ha elszúrom a kis beszédet amit előre kitaláltam? Egyszerűen mindennél jobbá szeretném tenni a különleges pillanatot. Mihelyst befejeztük a főételt, sor került a desszerte. Mindenki választott magának amit szeretett volna. Ahogy kihozták megkértem Alexát hogy csukja be a szemét. A biztonság kedvéért Logan befogta a szemét így nem láthatta ahogy átveszem Jamestől a gyűrűs dobozkát.

Nagy levegőt véve letérdeltem Alexa elé. Kinyitottam a pici dobozt és az étteremben levő fények pont megcsillogtatták a pici gyémántot a gyűrűn.  "Babám mostmár kinyithatod a szemed." - Kezdtem bele elérzékenyülve mikor belenéztem a szerelmem szemébe. Tudtam hogy ő kell nekem. Senki más. Egyedül ő képes megvigasztalni ha romokban vagyok és vele minden nap egy új kaland. Nélküle nem bírnék élni. Alexa a szája elé kapta a kezét meglepettségében. Látni lehetett hogy ő is alig bírta vissza tartani a könnyeit.

"Mikor megláttalak sose gondoltam volna mennyire fontos része leszel az életemnek. De örülök hogy így lett és annak is hogy te lettél a személyi ápolónőm különben nem is találkoztunk volna. Azt hiszem ezt hívják sorsnak. Tudta mennyire szükségem lesz rád. Megtanultam újra szeretni melletted, túl estünk együtt jó pár rossz és egyben jó dolgon is. A lányomnak pedig szuper anyukája lettél amit köszönök neked. Tudd hogy az irántad érzett szerelmem örök marad. Semmi nincs ezen a világon ami ezt megtudná változtatni. Szeretném veled együtt megélni az életem további részeit. Boldogan teszem fel a kérdést, Alexa Heath, hozzám jönnél feleségül?" - A végére megjött a bátorságom ahogy befejeztem a kis beszédemet.

Alexa szinte lefagyot teljesen. Csendben vártuk mindannyian a válaszát. Majd egy ölelés keretében a fülembe súgta az igent. Felnyújtottam a jobb karomat ünneplésként a levegőbe. "Igent mondott!! Mától te vagy az én kis drága menyasszonyom." - Kisöpörtem a haját az arcából és magamhoz ölelve hosszan megcsókoltam. Mindketten belemosolyogtunk a pillanat hevében.

"Gratulálunk nektek!" - Vágták közbe a srácok. Szinte egyszerre mondták, fogalmam sincs hogy csinálták ezt de viccesre sikeredett az biztos. "Köszönjük." - Átkaroltam Alexát oldalról szorosan.

"A ti kezetek is benne volt ebben?" - Fordult a fiúk felé megrázva a fejét mosolyogva. Egyáltalán nem volt mérges rájuk. De tudni szerette volna ki segitett nekem. Ez már biztos, meg kell szoknom hogy egy csapat vagyunk innentől kezdve. Nem lesz gond vele, sőt nagyon várom már! Milyen jó lesz kimondani az esküvő után hogy ő a feleségem!

"Mind benne voltunk. Én intéztem a gyűrű elhozását miután Kendall kiválaszotta milyen legyen. James őrizte a gyűrűt, Carlos pedig az éttermet rendezte el. A lényeg az hogy igent mondtál. Minden más most jelentéktelen információ." - Kacsintott Logan Alexának. Közben Carlos kinyitotta addig a pezsgőt és mindenkinek öntött egy pohárral. A koccintás után vissza ültünk az asztalhoz beszélgetni még. Hihetetlen nyugalom árasztotta el a szivemet. Sikerült az eljegyzés, igent mondott. Abban a pillanatban tudatosult bennem egy gondolat ahogy Alexát figyeltem beszélgetni a fiúkkal.

Alexa volt az a lány aki felforgatta teljesen az életemet. Pozitív értelemben véve. Nem voltam könnyű helyzetben de ő ezt jól tudta és kitartott mellettem. Hihetetlen egy teremtés az egyszer biztos. És irtó büszke vagyok rá hogy a menyasszonyom lett  ettől az estétől kezdve. Tehát mégiscsak minden rosszban van valami jó. De néha nem mi nekünk kell megkeresni ezt, mert lehet a "jó" talál meg minket...
                                                                    VÉGE

2019. március 14., csütörtök

(43.rész) Kimenekítés,újra itthon

Kendall szemszöge:

Kint ülök a rendőrautó anyósülésén már vagy bő 20 perce. Ugyanis Thomas valószínűleg meghallotta a sok rendőr kocsit behajtani az utcába. Bárcsak ne tette volna. Láttam ahogy elrángatja a lányomat az ablakból erőszakosan. Emiatt ökölbe szorított kezekkel várok feszülten. Fogalmam sincs mi fog történni ezek után. Reménykedem hogy nincs fegyvere. Nem fogok ma hazamenni a kislányom nélkül. A barátnőmet már elvesztettem a saját hibámból fakadóan, a kislányunk életét nem akarom kockáztatni.

Körbe tekintettem a kocsi szélvédőjén keresztül. Tele volt a környék fekete mellényes rendőrökkel. Mindegyik készenlétben várta a parancsot. Arra lettem figyelmes hogy valaki elkiáltja magát majd az ajtó felé kezdtek el mind rohanni. Így egyedül kellett tovább várakoznom, de amint meghallottam egy gyerek sikoltást kiszálltam a kocsiból azon nyomban. Vissza hajolva a kocsiba kerestem valamit ami segítségemre lehetne. Bingó! Itt hagyta az egyik rendőr a fegyverét. Megragadva azt a jobb kezemmel, utat törtem magamnak a bejárati ajtó irányába.

"Engedjenek előre! A kislányomról van szó! " - Kiabáltam hangosan. Hirtelen mindenki megfagyott körülöttem. Magam elé tekintve megláttam miért is. Az a fickó az én pici lányom fejéhez szegezett egy pisztolyt. Esküszöm ki tudnám nyírni amiért bántani akarja. Miért nem a maga korcsoportjából választott embert a kínzásra? Miért kellett az én Elimet elvennie tőlem?

"Ha most azonnal nem tűnnek el, lelövöm a kicsi lányt! KOMOLYAN MONDOM! " - Kiabálta teljesen kikelve magából. Látszott mennyire menekülne a szituációból ami kizárólagosan a saját hibája. Minek rabolt el egy gyereket. Kellett ez neki? De tényleg. Ezért olyat válaszoltam ami még engem is meglepett. " Ha megmered tenni, én lőlek le téged!! - " Mielőtt folytathattam volna a mondani valómat felkapta a lányomat a bal kezével, a jobbikkal pedig a nyakához szorította a fegyvert.

"Adják oda az egyik kocsit! Kérem a kulcsokat!! Nem mondom még egyszer!! " - Ijedten a rendőr főparancsnok felé pillantottam. Tudni akartam a döntését. "Jó! Legyen, oda adjuk magának a kulcsokat de a lányt engedje szabadon. Ez az egy feltétele van az alkunak!" - Határozottan kijelentette. Hátrálni kezdett a többi rendőr, teret adva Thomasnak ezáltal. Egyedül én álltam földbe gyökerezett lábbal a lakás halljában. Előttem azzal az állattal aki fogva tartotta a kislányomat hosszú heteken át. Minden bosszút megérdemelne amiért egy kézzel is hozzá mert érni a lányomhoz.
Felé szegeztem az eddig hátam mögött tartott pisztolyt. Thomasnak azonban a szeme se rebbent. Keményen állta a mérges, dühös tekintetemet. Kell lennie egy kiútnak. Hogy tudnék túljárni egy őrült eszén?

A pillanatnyi csendet Eli törte meg a kis halk hangjával. Hallatszott mennyire nincs jól szegénykém."Apuu bújás..." - Pici mosoly jelent meg a szám sarkában. Hiszen ez annyit jelent hogy szeretne egy nagy maci ölelést tőlem. Mindig ilyet kap alvás előtt. Szerinte ez megvédi őt az ágy alatti gonosz lényektől. Kitudja, lehet van benne valami. Azonban most nincs idő erre. Ki kell szabadítanunk őt minnél hamarabb mielőtt tényleg lelövi.

"Ne moccanj meg. Apu mindjárt kiszabadít téged." - Mire észbe kaptam szinte egyedül voltam a házban. A rendőri erősítés se volt már mögöttem. Egyedül a bevetést vezérlő parancsnok állt a bejárati ajtóban némán. Mit volt mit tennem, gyorsan kellett döntenem. Remélve hogy úgy sül el minden ahogy szeretném. A hátam mögött a szabad kezemmel Thomas felé mutattam majd rá a hátsó combomra.

"Nem viszed már haza a kicsikét. Elveszem tőled, amiért a kis barátnőd elvette tőlem az öcsémet. Kérem a kocsi kulcsot! Vagy lövök." - Komolyan mondta, mert a következő pillanatban tényleg hallani lehetett egy kis kattanó hangot. Jelezve hogy a fegyver éles és ha elsüti valakinek sebet fog vele okozni. Abban a másodpercben meghúztam a ravaszt és a combjára céloztam. Ezek után minden olyan hirtelen történt. A lövedék szépen belefúródott a combjába. Én pedig félre dobva a fegyvert neki ugrottam, felfogva Eli elől minden lövést amit esetleg leadott volna. Magamhoz szorítottam a lányom gyenge,remegő testét.

"Azt a rohadt...ezt még megkeserülöd!!" - Hanyatt fekve, a kezéből egy lépésnyire elrepült pisztolyáért nyúlt. Csakhogy azt nem érte el. Hiszen rendesen vérzett már a lába a lövéstől. És ha elég mélyre ment a lövedék, annál jobban fájhat neki. Meg is érdemli. A lábfejemmel még arrébb rúgtam a pisztolyt nehogy véletlen megkaparintsa valami csoda folytán. Felülve az ölembe ültettem Elit. Kisöpörtem a kócos haját az arcából. Remegve a pólómba csimpaszkodott. Hihetetlenül jó újra a karjaimban tudni őt. 

"Kincsem nézz rám. Mond el hozzád ért a bácsi úgy ahogy apu nem szokott?" - Rá kellett kérdeznem még ha a választ nem is akartam annyira hallani. Megrázta némán a fejét. A lábán levő bibikre mutatott. "Látod? Fájnak. " Megpusziltam a homlokát. Annyira jó hogy most már velem van. "

"Bekötözzük majd őket és megfognak gyógyulni. Most viszont ki kell mennünk. A mentő kint áll. Megfognak gyorsan vizsgálni van-e komolyabb bajod. Itt vagyok veled. Nem engedlek el. Ne félj." - Miután a karomban tartottam, kisétáltam vele a kertben álló mentőkocsihoz. Ami már egy órája készenlétben állt, minden eshetőséggel számolva. 

Az egyik fiatalabb srác átvette tőlem Elit, ami ellen természetesen küzdött rendesen de miután elmagyaráztam neki hogy ők nem fogják bántani megnyugodott valamelyest. Azért ott ültem mellette egész végig és fogtam a kis kezecskéjét. Hiszen én vagyok az apukája, ki vigyázna rá ha nem én.
"Hercegnőm nincs semmi baj. Megnézik csak a bibijeidet. Utána mehetünk haza." - A fiatal srác kollégája félre hívott egy pillanatra. Nem akartam Elit magára hagyni de fontos dologról akart velem beszélni.

"Uram,nehéz ezt mondani viszont be kell vinnünk a lányát a kórházba kivizsgálásra. Tudja, hogy tisztázzuk történt-e erőszak. Sajnos ilyen esetekben ez gyakran megesik még akkor is ha a legjobbakat feltételezzük." - Szinte meg se akartam ezt az egy mondatot hallani. Sőt Eli is azt mondta Thomas hozzá se ért. Remélem így is van. Akkor nem értem minek kéne kórházi kivizsgálás a kislányomnak. Akit már maga az elrablás is iszonyatosan megviselt. A sok vizsgálat csak még jobban megrémisztené. "Nem elég ha megnézik a kezeit történt-e dulakodás? Hazaszeretném már vinni a kislányomat. Kérem..." - Kezdtem bele a mentős győzködésébe ami szinte esélytelennek tűnt. Tudom jól ez a protokoll. Ők sem tehetnek mást. Mit volt mit tenni, vissza másztam a mentőbe és megfogtam Eli kezecskéjét. Megvártam míg rám figyelt és nem a mesére amit a fiatal mentős kapcsolt be neki a telefonján amíg vért vett tőle. Dicséretet érdemel amiért kibírta sírás nélkül. Ezek után bevittek minket a kórházba. Én pedig nagyon reméltem negatívak lesznek a vizsgálatok eredményei. 

James szemszöge:

Negyed 9-re összepakoltunk Alexának. Hiszen pár holmit kellett csak eltennünk a táskába amit most behoztunk neki. Majd megvártuk míg átöltözött a kis fürdőszobában. Nemsokkal később az ajtó kinyílt, Alexa pedig az ajtófélfába kapaszkodva nézett fel ránk.

Alexa szemszöge: 

"Lehet elkelne egy kis segítség. A hasam még mindig fáj és.-" - Be se tudtam fejezni a mondatomat mivel Carlos és James rögtön a két karom alá nyúlva megtartottak. Míg Logan alám tolta a kerekes széket. "Úgy ni. Mindjárt kényelmesebb. Ugye srácok?" - James okosat akart mondani, de nem igazán sikerült neki. Inkább ráhagytuk. Amint az ölemben volt a táskám, a pulcsim pedig rajtam,kitoltak a folyosóra egészen a kórház bejáratáig. Ahol lassan felsikerült tápászkodnom.

" T-talán most sikerülni fog megállnom egyedül." - Miközben kimondtam azonnal belekapaszkodtam az ajtó kilincsébe. Ennyit a makacsságomról, bármennyire is akarok erősnek látszani be kell ismernem kell a segítségük. Logan gyorsan vissza vitte a recepcióhoz a kerekes széket. Mellém érve egyszerűen rám mosolygott majd megrázta a fejét. "Na jó Kendall kinyírna minket ha tudná hogy szenvedni hagytunk téged. Gyere kapaszkodj a nyakamba. Kiviszlek a kocsiba." - Óvatosan leguggolva a térdem alá nyúlt amíg én átdobtam a karomat a vállán. Szépen komótosan elértünk csakugyan a bejárat előtt álló kocsihoz. Carlos azonnal észbe kapott és nyitotta is az ajtót nekem.

"Hölgyem, tessék az autó előállt." - Bohóckodott velem. Meg kell hagyjam hatott rám, azonnal elvigyorodtam. Míg én hátra ültem, Logan beszállt a vezető ülésbe, Carlos pedig az anyós ülésen kapott helyett. Egyedül James ült hátul velem. Aminek nem sok hasznát vettem mert pár perccel később elaludtam a vállára dőlve. Mikor később kezdtem ébredezni, valami puhát éreztem a kezem alatt. Mit sem törődve vele vissza aludtam inkább még egy kör alvásra. Bármit is kaptam fájdalom csillapítóként, még most is érzem a hatását. Ráadásul hihetetlenül álmos vagyok tőle.

Logan szemszöge: 

Miután hazavittük Alexát Carlos szerette volna őt felcipelni az emeleti hálószobába. Úgyhogy James és én szíves örömmel adtuk át neki ezt a dicső feladatot. Leültünk a konyhában reggelizni egy jót kettesben. Tíz perc elteltével azon kaptam magam, hogy megkérdeztem Jamest. "Szerinted Carlos is elaludt Alexával együtt? Meg kéne néznünk." - Fejeztem be az utolsó falatokat közben. James gondolkozó fejet vágva megrázta a vállait." Kitudja, lehet. Ha nagyon akarod nézzük meg." - Válaszolt egyszerűen és eltakarított maga után. Én is így tettem. Majd felmentünk az emeletre csendben.

James nagy vigyorral rám nézett, lenyomva a kilincset. "Na lássuk mit művelnek ezek ketten." - Mondta nevetve. Ahogy az ajtó kinyílt Carlos felriadt az alvásából. Az ágytámlának dőlve aludt. Míg Alexa a mellkasán terült el kényelmesen. "Hé, minek rontottatok be ilyen váratlanul? Aludtam volna még.." - Nézett ránk félig ébren. "Látjuk szó szerint értelmezted az Alexára való vigyázást." - Böktem oldalba Jamest vigyorogva. "Nincs ebben semmi. Most pedig menjetek ki. Ne ébresszétek fel. A nővér is azt mondta egész nap aludnia kell." - Váltott át védelmező módba a mi drágalátos Carlosunk. Végül ráhagytuk és kimentünk a szobából. A délelőttöt egészen délutánig tévézéssel töltöttük el kettesben Jamessel. Kendallről pedig azóta se hallottunk semmit. Kezdek aggódni mi történhetett. Ha Elivel van valami biztos szólt volna. Minden esetre nagyon furcsa ez.

Ahogy kezdett besötétedni, kulcs zörgést hallottunk a zárban. James azonnal kinyomta a tévét és mindketten a bejárati ajtót figyeltük kiváncsian.

"Jólvan hercegnőm, itthon vagyunk. Hé, légyszi kapcsoljátok lejjebb a villanyt. Bántja Eli szemét." - Besétált egy félig alvó Elivel a derekán. James át akarta volna venni egy pillanatra tőle de Kendall szorosan tartotta a lányát. "Hadd tartsam én. Szegénykét nagyon megviselte ez az egész eset." - Jobbra-balra ácsorgott a folyosón ahogy Elit ringatta a karjaiban. "Örülünk hogy Eli előkerült. Lent maradsz vele?" - Kérdeztem rá, átadva nekik a helyemet a kanapén. Az ablakpárkány alatti kis tárólóból pedig elővettem pár takarót közben. Biztos szükség lesz majd rá.

"Szerintem igen. Vigyáztok rá amig elmegyek mosdóba? Ígérem sietni fogok." - Bökte ki gyorsan. El se tudom képzelni mióta várhatott a mosdó szünetre. Jamessel együtt betakargatták Elit szépen. Leültem a karfához közel. "Semmi baja nem fog esni,menj csak el nyugodtan." - Ígértem meg neki.

Kendall szemszöge: 

Miután az orvosok mindenféle tesztet csináltak, megkaptuk az eredményeket elég hamar. Hiszen azt akartam hogy minnél hamarabb vége legyen ennek az őrületnek. Elinek sincs szüksége erre. Ezért voltam boldog mikor végre hazahozhattam. Ahol biztonságban van és nem eshet semmi baja. Azonban a mosdót szinte futva értem el. Pont határeset volt. Mikor benyitottam a hálószobánkba, megláttam Alexát az ágyunkon Carlos karjaiban aludni. Bevallom nem esett jól, de tudom hogy csak barátok. Ártatlan dolog az egész. Odaléptem egy apró mosollyal a számon a szerelmemhez. "Itthon vagyok. Remélem minden rendben van veled. Aludj csak." - Kapott egy óvatos homlok puszit nehogy felkeltsem még a végén. Ezek után bementem a fürdőbe és le is tusoltam. Hihetetlenül jól esett ahogy a víz ellazította a fáradt végtagjaimat. Mert akárhogy is nézzük, elég őrült napom volt.
Eli megmentésétől kezdve a kórházi látogatásig.

2019. február 13., szerda

(42.rész) A remény hal meg utoljára

Alexa szemszöge:

Este 11 fele jár az idő. Bent akartak tartani még éjszakára ezért Kendall bent maradt velem. A tévében néztünk egy bugyuta filmet mire bealudt a karomon feküdve. Szegényke nem fért be mellém az ágyba mert infúziót is kaptam. Féltem hogy éjjel kihúzódna a karomból véletlen ahogy forgolódunk. Így azt a pulcsimat terítettem a hátára amiben engem behozott. A semminél több volt mégiscsak. Egyedül én maradtam ébren a plafont bámulva. Fél óráig bírtam. Az a fránya sms járt a fejemben amit nem mondtam még el Kendallnek. Pedig tudnia kéne róla. Lehet segítene a rendőrségnek is nyomra találni. 

A telefonom a kórházi szekrényen volt a jobbomon. Lenéztem Kendallre aki olyan békésen aludt. Nem lett volna szívem felébreszteni. Ezért oldalra kinyújtóztattam a kezemet hátha elérem a mobilomat. De nagyot sóhajtva feladtam az ötödik próbálkozás után.  Tudtam jól, hogy egy választasom maradt csak. Szólnom kell neki. Megsimogattam a haját gyengéden.

"Kendall, kelj fel." - Szóltam neki. Csakhogy aludt tovább. Meg se moccant. Egyetlen egy dolog jutott az eszembe ami segíthet. Megpusziltam az alkarját amelyik szabadon volt. Lassan mocorogni kezdett. Kinyitva a szemeit felém fordította az álmos fejét. A haja kócosan a homlokára lógott. "Hmm történt valami?" - Felült még félig kómásan az iménti alvásából. Itt volt a tökéletes alkalom arra hogy elmondjam neki, mégsem akartam megtenni. Tudom mennyire szereti a kislányát és mindent megtenne érte. Rendesen szenved amióta eltűnt. Semmit nem tudunk róla a mai videón kívűl. Sőt kitudja milyen régi az a felvétel. Ha egy hete vette fel, félek Eli már nincs velünk. Olyan kis sápadt arccal nézett bele a kamerába.

Szépen lassan felültem a kórházi ágyban. A hasamhoz húztam a takarót."Kaptam a videó mellé egy smst is ma. De mérges leszel ha elolvasod majd. " - Felkapta rögtön a fejét, nagyra nyílt szemekkel. Türelmetlenül várta hogy folytassam."Igen? Hadd nézzem meg. Hol a mobilod?" - A székről felkelve körbe nézett a szobában. "Ott van az éjjeli szekrényen. Sajnos nem érem el." - Bólintva oda sétált és a kezébe vette. " Tessék, megkeresed azt az smst nekem? Tudni akarom mi áll benne." - Vett egy nagy mély levegőt majd kifújta lassan. Leült az ágyam szélére mellém.

"Köszönöm azért hogy elmondtad ezt, látod így én se kapom fel a vizet. Ha mindent őszintén elmondunk egymásnak." - Kaptam egy puszit a számra. Kikerestem közben az smsek között amit Thomastól kaptam. Azonnal Kendall kezébe nyomtam. "Ennyit irt." - Hátra döntöttem a fejemet a párnára. Nem akartam látni azt a pillanatot mikor elolvassa azokat a sorokat. "Az a mocskos..." - Kezdett bele de félbe hagyta. Elővette a saját mobilját és tárcsázni akarta a rendőrséget.

"Kendall éjszaka van. Max az ügyeletes rendőr van bent. Reggel korán felkelünk és elmondunk minden új infót nekik. Megígérem." - Próbáltam elmagyarázni neki, hogy az éjszaka közepén úgysem intézkednének Eli ügyével kapcsolatban. Muszáj lesz kivárnunk reggelig.

"Hát jó. Reméljük Eli még élni fog reggel is..." - Ahogy ezt kimondta ledobta a mobilját a takarómra.

"Sajnálom. Ha nem találkoztunk volna aznap éjjel, akkor Eli biztonságban lenne most. " - Utáltam erre gondolni, mégis igaz félig. Hiszen az én múltamból bukkant elő Thomas. Rajtam akar bosszút állni mégsem én szenvedek hanem Kendall kislánya. Amit felfogni se tudok rendesen. Miért nem rajtam állt bosszút? Akkor sem Kendallnek sem Elinek nem esett volna baja. 

"Hé ne mond ezt! Ne is gondolkodj ilyen butaságon. Okkal találkoztunk és hát ne felejtsd el hogy szükségem volt rád." - Húzott magához, a fejemet a mellkasára pihentettem. Hinnem kéne neki, mégsem megy. Tudtam jól hogy ő ezt megérzi. Megráztam a fejemet. "Mégis azt érzem hogy az én hibám minden." - Jött ki belőlem akaratlanul is. A szemben levő falat kezdtem el bámulni amin volt egy szép festmény. Tele volt mindenféle színes virággal. Illett a szobához teljesen.

Mire folytathattam volna a gondolataimat, Kendall megfogta lágyan az államat a jobb kezével. Maga felé fordítva az arcomat. Ezért muszáj volt a szemébe néznem. "Hallgass meg. Az életben mindenki hibázik, ez emberi dolog. De az már rajtad múlik mennyire hagyod hogy ez vissza tartson a jövődtől ami rád vár. Bármire képes vagy csak el kell döntened eléggé akarod-e. Ha pedig szerencsés vagy lesznek segítőid akik végig kísérnek az utadon. Bátorítanak, segítséget nyújtanak vagy akár felszednek a padlóról ha elfáradsz és nem bírsz tovább menni. Őket becsüld meg és ne engedd el őket mert szeretnek és a legjobbat akarják neked. Aki pedig szeret, nem a hibáidra fog emlékezni hanem azokra a boldog percekre amikor mosolyt csaltál az arcára. Hidd el nekem. Most pedig alvás. Rendben?" - Kaptam egy csókot majd kihúzta a kezét a hátam mögül hogy le tudjunk dőlni az ágyra. Mennyivel egyszerűbb otthon elaludni mint egy kórházban. Ezzel a gondolattal eljátszottam fél percig mire elnyomott az édes álom. 

Másnap valaki pakolászására keltem fel. Kisöpörtem a hajamat az arcomból ahogy felültem. Nem érdekelt mennyire álmos fejem van. A szoba sarkában nekem háttal álló srácra esett a tekintetem. Sapka volt rajta így nem igazán ismertem fel ki is az valójában. "Jó reggelt." - Köszöntem oda neki. Megfordulva láttam csak James az. Pár perccel később pedig Logan és Carlos is megjelent. Összeráncoltam a szemöldökömet.

"Kendall merre van?" - Kikeltem az ágyból de Logan vissza tolt szinte azon nyomban. "Hékás, jobb ha ülve maradsz.  A nővér is megmondta nekünk mielőtt beengedett minket hozzád. Jamesék majd összepakolnak neked. Pihenj csak." - Mondta egy mosoly kíséretében. "Rendben legyen. Addig kivele mit csinál Kendall." - Kérdeztem hátra dőlve a nagy kényelmetlen párnának. Alig várom hogy hazamehessek innen. Másrészt pedig Kendall miért nem szólt hogy elmegy nélkülem? Tudom a rendőrségre ment nagy valószínűséggel, de azért szívesen elkísértem volna. Támogatásképp.

"Behívták az örsre. Este kaptak egy bejelentést. Reggel pedig azonnal elmentek a kapott helyszínre. Gondolj bele Eli lehet megvan!" - Mesélte nekem reményteljes tekintettel. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Bárcsak így lenne. Elit nem veszíthetjük el, abba Kendall belehalna.

Kendall szemszöge: 

Korán reggel, olyan 5 körül telefon csörgésre ébredtem. Mivel külön csengő hangot állítottam be a rendőrségi hívásokra azonnal tudtam ki hív. Az éjjel belém csimpaszkodó szerelmem kezeit óvatosan lefejtettem magamról. Ezek után már ki tudtam osonni a szobából a szinte üres kórházi folyosóra. Még a reggeli rekedt hangommal ugyan, de válaszoltam a hívásra.

"Jó reggelt. Sikerült valami nyomra bukkanniuk?" - Álltam elő a legfontosabb kérdéssel. Már az elején tudni akartam ezt az egyet. "Nyugodjon meg uram, jó hírekkel tudok szolgálni. Ugyanis az éjjel egy közép idős hölgy bejelentett egy furcsán kinéző kislányt a Melbourne streetnél levő boltban. A kislány még nincs meg, viszont tudjuk hogy a környéken lehetnek még mindig. Ami igen fontos tényező." - Hihetetlenül megkönnyebbültem ennek hallatára.

Liza járt a fejemben. Ő is ezt akarná, hogy találjuk meg bármi áron a kislányunkat. "Értem és köszönöm. Ha bemegyek az örsre eltudnak vinni a címre amit a hölgy megadott? Szeretnék ott lenni mikor megtalálják a kislányomat." - Percig sem érdekelt mi a protokoll ilyen helyzetben. Szüksége lesz rám amint kikerül az el rablója markából. Olyan csöppség még. Miután meghallottam az igenlő választ, felkaptam a pulcsimat és kirohanva a kórházból beültem a kocsimba. Azonnal elvezettem az örsre. Remélve a legjobbakat.

2019. január 31., csütörtök

(41.rész) Vigasztaló szavak

Thomas szemszöge:

Két hete van velem a kicsi lány. A napjait a fürdőszobába bezárva töltötte nagy részt. Nem akartam hogy szökni próbáljon. Azóta alig volt hajlandó bármit is enni. Emiatt rendesen gondolkozóba estem, mert nem megölni akarom csak szenvedtetni egy kicsit ameddig Alexa felfogja milyen fájdalmat okozott nekem azzal hogy kiszúrt a testvéremmel. Így egy kora délután eldöntöttem elmegyünk szépen a boltba vásárolgatni. Remélve, hogy minél hamarabb végzünk. Nem akarom az emberek figyelmét magamra vonzani.

Felkeltem a kanapéról nagyot sóhajtva. A fürdőszoba ajtó felé lépkedtem lassan. Amint az ajtóhoz értem a kilincsre tettem a bal kezemet. A jobb kezemmel a zárban levő kulccsért nyúltam. Gyorsan elfordítottam és kinyílt az ajtó. A kicsi lány a sarokban feküdt egy törölközőn. Ami cseppet sem volt tiszta. "Gyere szépen, kimegyünk és te is jössz velem." A kád és a fal közötti sarokba húzódott ijedten. Könnyedén oda léptem hozzá,a karja alá nyúlva. Persze ellenkezett bár ereje is alig volt. Hamar ráadtam a  fürdőszoba padlón heverő pólót és a nadrágját. Lassan elérkeztünk ahhoz a ponthoz hogy alig szól hozzám. Végre belátva, hogyha ellenkezik, büntetést kap érte. Egyetlen egyszer bezártam a fürdőbe lekapcsolt villannyal egész éjszakára. Úgy tűnik tanult belőle. Szépen összefogtam a haját és kimentünk a kocsiig. Valamiért azonban nem akart beszállni. Minden maradék erejét összegyűjtve belekapaszkodott a kocsi ajtóba. "Anyaaa..." - Kiabálta kétségbe esve. Szegénykét igen megviselhette a fodrászat meg a fekete haj amivel eljöttünk onnan. Körbenéztem van-e kint járó kelő az utcán mielőtt ráordítottam.

"Pofa be! Maradj csendben. Eleget hisztizel itt nekem." - Leharcoltam a kis kezeit az ajtóról amivel annyira kapaszkodott. Aztán sikerült becsatolnom a gyerek ülésbe. Így eltudtunk végre indulni. Kezd a kislány kiakasztani teljesen. Alexáékról pedig semmit nem tudok. Ez így nem lesz jó. Fogtam a mobilomat és küldtem egy rövid videót Eliről nekik. Amin rendesen látszott mennyire sovány és koszos. Az előbbi sírása pedig pont kapóra jött. Még hatásosabbá vált a kis üzenet általa. Mégiscsak meglesz az az édes bosszú. Nemhiába szenvedek a kislánnyal már két teljes hete.

A bolthoz érve kiemeltem a kocsiból és erőszakosan megfogtam a kezét. Hiszen cseppet sem akarta fogni a kezem, jogosan. "Ne rendezz jelenetet. Veszünk valamit enni neked és visszamegyünk a házba." - Parancsoltam neki halkan. A parkoló ugyanis tele volt szülőkkel, gyerekekkel. Válaszul aprót bólintott, jelezve hogy megértette. Helyes, ennyit akartam tőle. Mikor besétáltam a kislánnyal a boltba, megláttam mennyien vannak. Majdnem vissza fordultam nehogy lebukjak.Viszont kizártnak tartottam hogy bárki is felismerné őt. Főleg így nem, fekete hajjal. Úgyhogy elmentünk a rágcsás sorokig és bedobtam pár zacskónyit a kosárba. Ekkor egy kis hang megszólalt mellettem. Oldalra fordítva a fejemet lenéztem rá. "Mond mit akarsz. Sietnünk kéne." Fogtam meg  kezét és félre húztam egy kevésbé forgalmas sornál. "Anyát akarom...anyát..." - Kezdett bele remegő szájjal. Gonoszan kinevettem. Már feleslegesen sír bárki után is.

Elküldtem Kendalléknek a videót, de nem is reagáltak rá. Feleslegesen kínozom magamat ezzel a lánnyal. De még egy valamit tartogatok a számukra. Amit véghez is fogok vinni. Ebben biztos vagyok. Kendall ki fog teljesen borulni. Minden oka meg is lesz rá. Hiszen a rágcsákat azért veszem hogy sikerüljön megmérgezni a pici lányt. Egyedül ezzel tudok nyomást gyakorolni Alexáékra.

"Képzeld el hogy az ég világon senki nem fog érted jönni. Velem maradsz." - Tovább kellett vonszolnom a boltban mire eljutottunk a pénztárig. "Bírd ki most már. Maradj csendben nekem!" -Guggoltam le hozzá egy percre. Megrázta fáradtan a fejét. "Anyut...anyut akarom. " Sikerül lassan megőrjítenie ezzel ha még egyszer kimondja. A pénztáros nő elég furcsán nézett rám. Próbálta kideríteni hogy miért viselkedek így a lányommal. Ó ha tudná az igazságot. Rögtön hívná a rendőrséget. Miután engem végig mért, lepillantott a kicsi lányra. "Apukád biztos csak rossz kedvében van. Nézd, adok neked egy nyalókát. Aranyos kis cicás, vedd el nyugodtan. A tied."- Mondta a középidős nő. Letekintettem a kicsi lányra.

Nem akarta elvenni, ezt már szeretem. Gyorsan kifizettem a nassolni  valókat majd visszatértünk a kocsihoz. Belegondolva akár már most is ehetne a kicsi lány. Annál hamarabb lesz számomra csend végre. A kocsi hátsó ülésén kinyitottam az egyik kekszes zacskót. A zsebemből közben kihalásztam a kis üveget amiben a méreg volt. Letekertem a kupakját. Elsőre elég lesz neki egy csepp is belőle. Legalábbis ezt gondoltam. Meglepetésemre megette azonnal. Kezd éhes lenni, ez meglátszik rajta. Végre hazafelé csend volt. Nagyon elkábult tőle. Úgy kellett becipelnem miután a házhoz értem. Küldtem egy sms-t Alexának. 

-Tudod sose bírtalak és ez most sincs másképp. De legalább vagyok olyan kedves hogy végig nézheted ahogy Kendall elveszti a kislányát.-

Elvileg a méreg kis adagban nem halálos, azonban ha semmi mást nem eszik, nincs sok esélye.



Kendall szemszöge:

Két hete alig beszéltünk Alexával.  Bezárkózott a hálószobánkba. Ami miatt én a nappaliban lévő kanapén alszok esténként. Nem is a kényelemről van itt szó. Inkább az a tény zavar hogy nem mellette alszok el mint ahogy eddig. Most már azt a kijelentésemet is visszaszívnám, hogy nélküle minden jobb lenne. Baromi nagyot hibáztam mikor ezt kiejtettem a számon. Hiszen szükségem volt valakire mikor kijöttem a kórházból. Ő ápolt engem, pótanyukája lett a kislányomnak. A listát pedig sorolhatnám tovább. De most nincs erre idő. Kénytelen vagyok bevallani mennyit segített nekem azzal  hogy mellettem volt és meghallgatott. Valahogy sikerült túltennem magamat Lisa halálán. Igen a mai napig hiányzik, sőt fog is. Viszont nem mardos belülről a fájdalom és gyász. Ami hatalmas lépés a számomra.

Most kint ülök a teraszon hiszen csodás idő van ma. Butaság lett volna bent kuksolnom, ha kint a teraszon is elnetezhetek. A laptopon keresgélek zenei alapokat éppen. Hiszen a dal írás sosem áll le. Folyamatosan gyártanunk kell az újabb slágereket a rajongóinknak. Értük csináljuk a bandát is. Számunkra sokat jelent hogyha értéket tudunk átadni nekik. 

Pont meghallgattam egy dal részletet mikor hirtelen felvillant egy üzenet a kijelzőn. Furcsa, nem ismerek semmilyen Thomas nevű fickót. Mikor megnyitottam a kapott videót, lefagyott körülöttem a világ. Azt hittem rosszul látok. Ekkor jutott eszembe Alexa. Az ő telefonját kötöttük össze a laptopommal még Eli eltűnése előtt. Ezek szerint ő is megkapta most ezt a videót. Muszáj lesz beszélnem vele, akár akar látni akár nem. Sietve lecsaptam a laptop tetejét és kitoltam magam alól a széket. Felsietve a lépcsőfokokon egészen a hálószobánkig. 


Alexa szemszöge :

Jó pár nap sőt hét eltelt amióta kidugtam az orromat a szobából. Keveset ettem és alig aludtam. Ha engem kérdezel nem a legjobb kombináció. Egyszerűen nem tudtam kiverni Kendall szavait a fejemből. Azok után hogy próbáltam minden igyekezetemmel meggyógyítani, segíteni neki átvészelni Lisa elvesztését, képes volt ilyet mondani nekem. Számomra felfoghatatlan. Nem is tudom szüksége van-e még rám vagy sem. Ha esetleg Eli nem kerül elő... nem kell többet pótanyukának lennem. Másrészt pedig erőszakoskodott velem amit nem tudok elfelejteni. De közben jól tudom, hogy bevett valamit aznap éjjel. Azért művelte ezt. Így nem igazán tehet róla. Aztán kidobta az összes pirulát amitől Lisát látta. Tudtam mennyire összetörte ez őt. Fél hogy elveszíti a szívéből Lisa arcát, szeretetét, emlékét. Viszont arra aki még mindig mellette van, többet figyelhetne úgy gondolom.

Az ágyon ülve néztem valamit a tévében mikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem újabb szöveges üzenetet kaptam. Pár napja így üzengetünk egymásnak Kendallel. Ami így is több a semminél. Azonban ezúttal egy videó fájlt kaptam egy Thomas nevű felhasználótól. Furcsálltam mi az de megnyitottam. Szám elé kaptam a kezemet annyira lesokkolt amit láttam. Eli volt a videón. Nagyon sírdogált. A szőke kis tincsei össze voltak gubancolódva. Az arca piszkos volt, a kis kezei pedig végig voltak karcolva valami által. A látványtól rendesen elborzadtam. Váratlanul szúró fájdalom árasztotta el a testemet. Előregörnyedve fogtam a hasamat. Küldtem egy üzenetet Kendallnek, hogy valami nincs rendben. Segítsen. Azt hiszem ez törte meg a nem beszélünk egymással fogadalmunkat. Pár perccel később kiültem az ágy szélére. Arra még volt erőm. Kicsapódott hirtelen az ajtó. Kendall letérdelt elém, aggódva. "Mid fáj? Mi történt?" - Jött elő a kérdéseivel, viszont ha nem kapott volna rá választ nem jutottunk volna semmire.

"Görcsöl nagyon az alhasam...szerintem ez azt jelenti..." - Mondtam csalódottan. Tökre mindegy volt abban a pillanatban hogy meg akartam tartani más gyerekét. Mindketten tudtunk hogy a babát már elvesztettük. Vége van. "Pedig te megakartad tényleg tartani...sajnálom." Rázta meg a fejét. Egyedül a fájdalomra tudtam koncentrálni abban a pillanatban. "Mit csináljunk most?" - Kérdeztem összetörten, felnézve rá. Hirtelen gondolkozni kezdett majd rávágta. "Menj le a kocsihoz, hozok pár törölközőt addig. Lent találkozunk." - Mondta ahogy átrohant a fürdőszobába ami a folyosó végén volt. Ekkor kiáltottam fel fájdalmamban. Olyan érzés kerített hatalmába mintha jó erősen gyomron rúgtak volna. Minden eltelt perccel kínzóbbá vált a fájdalom. Ezt persze próbáltam leplezni,több kevesebb sikerrel. "Kendall... segíts l...lemenni.." - Dőltem a falnak azon nyomban. Egy lépést se lettem volna képes megtenni, nemhogy lemenni a lépcsőn egyes egyedül.

Kendall szemszöge:

Kimentem a fürdőszobába és kivettem jó pár törölközőt a szekrényből. Nem vagyok nagy szakértője a női bajoknak, de azzal tisztában vagyok hogy vetéléskor minden véres lehet ahova Alexa leül. Visszamenve a szobánkba, megláttam a falnak támaszkodva. A jobb kezével tartotta magát, míg a bal kezével próbálta letörölni az arcáról a könnyeket. Látszott rajta mennyire összetörte ez a a szívét. Pedig még nincs is vége. Most kezdődik csak úgy igazán az egész. A törölközőket a hónom alá csaptam sietve. Odaléptem hozzá, megfogva a derekát hátulról a meleg kezemmel. Az érintésemre azonnal ellazult. Ez volt a célom. Be is vált. "Szépen felveszlek és lemegyünk a kocsihoz. Tarts ki kérlek." Suttogtam neki lágyan, nehogy felkapja a fejét. Most magára kell figyelnie, nem rám. 

Átkarolt és odabújt hozzám gyengén. Mielőtt a karomba vettem, halkan megköszönte hogy segítek neki. "Rendben, foglak. Kapaszkodj a nyakamba." - Lejutottunk úgy négy perc alatt a lépcsőn. Biztonságban akartam tudni Alexát ez volt a legfontosabb számomra. Amikor kiértünk a kertbe a jobb kezemmel kinyitottam a kocsi ajtót neki. Így be tudott szállni. Előtte alá tettem a törölköző réteget csak azért is. "Övet becsatolni, úgy ni. Gyorsan vezetek hamar a kórházba érünk ne félj." Nyomtam egy puszit a homlokára. Kaptam érte egy apró bólintást. Mikor meg kellett állnunk egy piros lámpánál, jobbra fordítottam a fejemet. "Hogy vagy, bírod még?" - Kérdeztem rá sietve. Figyelve közben a lámpát hogy mikor vált zöldre. "Fáj nagyon..." - Bökte ki a lábait figyelve. Nem is akart már rám nézni. Elveszett a saját kis világában. Onnan pedig nincs kiút. Türelmesnek kellett lennem vele. Ezzel tisztában voltam.

A kórházba értünk úgy negyed óra alatt. Kiszállni már nem bírt. Felkaptam a karjaimba és bevittem a recepcióhoz. Ahol sajnos hosszú sor fogadott minket. Alexa felsírt, a mellkasomba fúrt fejjel. Éreztem ahogy megrázza lassan a fejét. "Kitartás, valahogy elintézem a sorra kerülést. Bízz bennem." - Mondtam el neki az információ darabkákat. Balra volt a sürgősségi ezért minden szabályt megszegve bementem azon az ajtón. Minden sorban állás nélkül. Nehéz volt Alexával a karjaimban sietni,de szüksége volt orvosi segítségre. Sürgősen. 

"Valaki segítsen nekem! A barátnőm elvetélt."- Percig sem érdekelt ha mindenki engem figyelt, hallgatott abban a pillanatban. Megígértem Alexának hogy vigyázok rá. Az ígéreteimet pedig mindig betartom. Egy 30-as éveiben járó ápoló nő sietett oda hozzánk. Alexa kapott egy ágyat és kórházi köntöst is. Bekísért minket egy külön kórterembe. Tíz percre rá bejött hozzánk egy doki aki megvizsgálta Alexát. Kiderült, hogy a vetélése szerencsés módon könnyen lezajlott így nem kellett megműteni. A vérzése pedig szépen lassan abba fog maradni. Aminek mind a ketten örültünk.

Aznap éjjel az ágya mellet ültem a kis fehér széken. A homlokára téve a kezemet félre söpörtem a haját. "Minden rendben van most már. Bátor voltál." - Kezdtem bele óvatosan. Nehogy rosszat mondjak. A bal kezével a kezemért nyúlt, megszorítva azt. "Köszönöm, a mai hős cím neked azonban neked jár." - Válaszolta egy pici mosollyal. Hiszen nemrég kelt fel. A kapott gyógyszertől szinte azonnal elaludt. Nem is csodálom. Amilyen fájdalmon keresztül ment, a szervezetének ki kellett pihennie azt. "Te pedig igazán bátran tűrted a fájdalmat."- Kapott egy homlok puszit.

Levette a kezemet az arcáról. Figyelve vártam mit szeretne. "Ki kell mennem a mosdóba..." - Mondta lányos zavarában. Ezen muszáj volt nevetnem, olyan aranyos tud lenni ilyenkor. Mikor azt hiszi butaságot kér vagy mond. Miközben az amire gondol teljesen természetes dolog. Felkeltem a székről. "Persze, semmi gond. Fogd a kezem felhúzlak az ágyból. De óvatosan ülj fel." - Félre toltam az útból a széket amin hosszú órákon át ültem. Ahogy mondtam neki, belekapaszkodott a kezembe. Míg én felhúztam az ágyból ő a szabad kezével besegített. Felülve hosszú percekig engem figyelt. Bárcsak bele látnék a lelkébe. Tudni akarom min gondolkodik ennyire.

"Babám nézz rám. Még mindig ki akarsz menni a mosdóba?" - Kérdeztem rá lassan, hogy rám figyeljen. Láttam ahogy vissza csöppen a valóságba. "Igen én csak.-" - Kezdett bele még mindig engem figyelve. "Akkor menni kéne." - Bólintottam az ajtó felé. Szépen kibattyogtunk a mosdóig. Én az ajtó másik oldalán várakoztam amíg bement. Kitudja mikor esik össze véletlen. Ezért akartam a közelben maradni. Pár perccel később hallottam ahogy megengedi a csapnál a vizet. Nemsokkal később nyílt az ajtó. Mikor felé tekintettem megláttam a csalódást az arcán. "A baba m...már nincs ugye?" - Fáj a szívem ha sírni látom őt. Szerintem most jutott el teljesen a tudatáig hogy elvetélt ténylegesen is. Ez nem csak egy rossz álom volt amiből felébredt.


"Sajnálom nagyon, de a baba már elment." - Kitártam a karomat hadd bújhasson oda hozzám. Ilyenkor mindig sikerül megnyugodnia. Átbújtatta a karjait a derekamon és megölelt szorosan. Azt hiszem hosszú éjszakánk lesz ma bent a kórházban.

2019. január 5., szombat

(40.rész) How to go on

Visszahoztam a régi formát,úgy nektek is könnyebb olvasni a részeket :) 

James szemszöge:

Alexának vittem be jeget és elüldögéltünk a kanapén még jó pár órát, tévézve. De mikor oldalra pillantottam hangosan szuszogva aludt a karfának dőlve. Elmosolyodtam a látványon majd betakartam,nehogy megfázzon az éjjel."Aludj csak. Rád fér."- A vigyorom lefagyott az  mikor is megláttam a vörös kéz foltot az arcán. Tisztán látszott,hogy ez nem véletlen baleset volt ahogy ő ezt előadta. Kendall kezd túl messzire menni,az rendben van ha magával küzd de Alexát nincs joga bántani, semmilyen állapotban sem. "Reggel lesz egy két szavam Kendallhez az biztos." -Motyogtam az orrom alatt ahogyan a távirányitóért nyúltam és kikapcsoltam a tévét. Lassan én is elaludtam melette.

Az éjszaka közepén valaki lejött a lépcsőn. Sikerült a felkapcsolt lámpára felébrednem. Összehunyorított szemekkel a zaj forrása felé irányitottam a tekintetemet. A konyha ajtóban nem más állt mint a haverom.

"Vízért jöttem csak."- Dünnyögte álmosan egy nagy ásítás keretében. Rábólintottam, hogy nekem mindegy mit csinál. Vissza dőltem aludni. Azonban olyan hangosan tett-vett a konyhában, hogy jobbnak láttam megnézni mit művel. Mire kiértem, addigra chipset evett a pulton ülve. Frusztráltan sóhajtottam egyet. Megpróbáltam türtőztetni magamat, tudva jól hogy kezet emelt a barátnőjére most pedig nyugodtan eszik. Gondoltam rákérdezek mi történt fent, amiről én nem tudok semmit. Így hát leültem az asztalhoz, szemben vele.

"Mitől van Alexán egy vörös kézlenyomat?" Hallani akartam a válaszát mindenképpen, hogy tudjam mivel van dolgom.

"James leszállnál rólam? Honnan kéne tudnom mitől olyan az arca?!" Terelte volna el a témát könnyedén, azonban lebuktatta saját magát. Ezek szerint a gyógyszer még most is hat rá. Nagy levegőt véve bólintottam.

"Rendben mivel tisztában vagy vele hol van az a vörös folt, te tetted. De mégis miért?" Közelebb hajoltam hozzá. Állta a tekintetemet. "Nem mindegy?? Hagyj békén." -  Vágta rá azonnal. Olyan volt mintha eltemette volna az összes érzését. Ami nekem nagyon nem tetszik,figyelnünk kell rá innentől kezdve megint.

"Azt a chipset add ide. Igyál vizet és mars felfele aludni. Nem mondom kétszer." - Abban a pillanatban kicsit sem zavart megbántom-e vagy sem. Szó nélkül hozzám vágta a chipses zacskót és leugrott a konyha pultról. Szépen óvatosan elbukdácsolt az ajtóig. Előre éreztem,hogy az emeletre muszáj leszek felsegiteni őt különben képes lenne felesni a lépcsőfokokon.

"Megyek adok puszit Alexának még, jó?" - A kanapé szélére támaszkodva a bal kezével, lehajolt Alexához aki mélyen aludt. "Azt hiszem...sajnálom...aludj jól." - Mielőtt adhatott volna neki egy puszit, félre húztam. "Én a helyedben hagynám, nem érnék hozzá." - Mondtam teljes komolysággal a haverom szemébe nézve. Aki kicsit meglepődött a határozottságomon. 

"Oké legyen. Megyek aludni." - Legyintett a kezével, elindulva fel az emeletre. Láttam egyedül nehéz lesz ez a feladat a számára, úgyhogy felsegitettem egészen az ágyáig. "Aludd ki a gyógyszer hatását. Ma este túl messzire mentél." - Ezzel ott hagytam a szobájában. Reménykedve hogy reggel nyugodtabban fog viselkedni és magánál lesz.

Másnap reggel,Thomas szemszöge:

A kanapén kiterülve keltem fel. A függönyön keresztül besütő napsugár ébresztett. Motyogva valamit, felkeltem és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Egy kis kopogás törte meg a reggeli csendet. Nagyot sóhajtva kinyitottam a zárat az ajtón,így betudtam menni a kislányhoz. Percekbe telt mire felfogtam mi történik. Szegényke el akart futni. El is jutott a kanapéig ahol megbotlott egy sörös üvegben. Fájó sírás töltötte meg a szobát. 

"Ajj ne nyavajogj már. Elestél igen, kelj fel. Nem nagy ügy." - Akkor vettem észre hogy széttört a zöld üveg ami sebet ejtett a lábán. Csak nem akart feltapászkodni onnan, úgyhogy kezembe vettem az irányítást és lehajolva hozzá, a karomba vettem. Majd szépen a kapanéra ültettem, benyomva a tévét neki hadd nézze. Azt hittem könnyebb lesz egy gyereket elrabolni és kezelni mint egy felnőttet. Tévedtem, méghozzá baromi nagyot. 

Kisétálva a konyhába a kezembe vettem egy poharat és öntöttem bele tejet. Reggelinek elégnek kell lennie. Mást pedig nem kap. Odavittem neki leülve mellé a fotelban. "Igyad meg. Aztán el kell mennünk a fodrászhoz. Kapsz új frizurát. Én a fekete hajban gondolkodtam." - Tanakodtam hangosan, felborzolva a kis hajacskáját. Ahogy éreztem, a legtávolabbi részre mászott, hogy tőlem távol legyen.

"Anyát akajom..." - Bökte ki halkan, az ajkai pedig remegni kezdtek. Ennyire kegyetlen azért én sem vagyok. Vagy mégis? Elővettem a zsebemből a mobilomat hogy tárcsázzam Alexa számát. Sokadjára is csak kicsöngött. Oda adtam a kicsi lánynak, hadd hallgassa. Hosszú percek után megrázva a fejét, ledobta a földre a mobilomat. 

"Ez nem anya!" - Hát most lebuktam, pedig vicces lett volna ha Kendallék veszik fel a hívást és nem kapcsol be a monoton női hangú üzenetrögzítő. 

"Ez van,nem akar beszélni veled. Fogadd el." - Nevettem az arcához közel hajolva. Újra el akart szökni de felkaptam a derekánál és kicipeltem a kocsiig. Ha úgyse isssza meg a tejet, feleslegesen töltjük el azzal az időt. Rendesen rúgkapált amikor be akartam csatolni a biztonsági övét. Szerencsém van, hogy ismerek egy fodrászt ahol nem lesz feltűnő mennyire ellenkezik meg fél. Ha befestjük a haját rá se lehet majd ismerni, de pontosan ez a célom. Minnél több idő telik el nekik nélküle,annál nagyobb számomra a bosszú.

Kendall szemszöge:

A konyhába lemenve Jamesékkel találtam szembe magamat. Alexa azonnal felkapta a műzlis tálját és kiment a nappaila amint meglátott engem. Szuper, képes voltam elszúrni mindent egy éjszaka leforgása alatt. Ilyen az én formám. "Nagy bunkó voltam tegnap vele?" - Kérdeztem rá óvatosan. James beleivott a kávéjába majd szólásra nyitotta a száját,de helyette a nappaliból hallottuk Alexát mondani. 

"Tényleg semmi nem maradt meg neked belőle? Például az hogy a falnak nyomtál?"- Visszajött hozzánk, keresztbe font karral. Ott ácsorgott a virágos köntösében előttünk.

"Veszekedtünk egy nagyot annyit tudok. Ne haragudj rám." - Lehet tényleg nem kéne ismeretlen gyógyszereket beszednem, különben olyat teszek akaratlanul is amit ténylet nem lehet visszafordítani. 

"Igenis haragszom! Hogy menjek így ki az utcára?" Felém fordította az arcát,ekkor láttam meg a liluló foltot a bal arcán. Ösztönből lehajtottam a fejemet,hiszen szégyelltem magamat rendesen. Képes voltam megütni azt a lányt akit szeretek és fontos nekem.

"Bevállalom helyetted addig a bevásárlást, az nem gond." - Igyekeztem egy jó kiengesztelő ötlettel elő állni. Ő azonban tovább állta a tekintetemet, látszott rajta hogy nem egészen hatotta meg ez a felajánlásom.

"Haragszom rád." Vissza ült mellénk folytatni a reggelijét. Mivel mellettem ült, óvatosan oldalba böktem hátra rám néz. Ez sikerült is, nem bírta ki látszott a szemén. Akaratlanul is elmosolyodott megrázva a fejét. "Megbocsátasz? Tudod hogy a gyógyszer miatt voltam erőszakos veled..." -Próbáltam tisztázni a korántsem fényes helyzetemet úgy hogy James ne halljon belőle sokat. Megmerném kockáztatni, hogy ő sokkal jobban mérges rám mint Alexa aki a barátnőm.

"Esetleg. Ha kidobod a maradék gyógyszert amit elrejtettél. Nem szedheted ezeket életed végéig csakhogy lást Lisát. Ez sehogyse tűnik normálisnak Kendall." - Válaszoltam neki teljesen komolyan. Rendbe kell szednie magát, ha fel akarja dolgozni Lisa halálát.

"Az se normális hogy eltitkoltad előlem azt a nyamvadt smst!! Megmenthettem volna a kislányomat egy vadbaromtól!! De neked ez kicsit se fontos hisz nincs gyereked még." - Kitoltam magam alól dühömben a széket. Alexát figyeltem aki rendesen megszeppent és meg se szólalt. "Hé,hallasz? Mondj valamit! Bármit!"- Tudom jól kitől van az a baba a hasában. A mai napig úgy gondolom jobb lett volna elvetetnie, de nem hallgatott rám. 

"Okés,nem kell mondanod semmit. Felfogtam. Eli sorsa nem is érdekel téged." -Vágtam hozzá tele indulattal. James közbe szólt. "Álljatok le. Egymást támadva nem fogjátok megoldani a problémát..." - Befejezte a reggelijét és a mosogatóba tette a koszos tányérját.

"Abba nem gondoltál bele miért nem szóltam az üzenetről? Hogy esetleg oka volt??!" Végre megtörte a hallgatását amit annyira ügyesen csinált. Megráztam hitetlenkedve a fejemet. El sem birom képzelnk mi lehet az az ok. "És mégis milyen ok fontosabb a lányom biztonságávál szemben?? Hallani szeretném." - Mostmár kihúzom belőle ha órákba telik is. Tudni akarom mi vezetett el idáig. Még a rendőrségnek is lehet segíteni tudok vele.

"Thomas volt aznap éjjel az étterembe nem Jason. Ráadásul ő tört be hozzánk és ő tőle ijedt meg Eli is mikor kint homokoztunk. Félek tőle!!!" Fakadt ki belőle. 

"Én ezt értem,de ha ezt elmondod nekem sokkal előbb, megtudtalak volna védeni. Így most a kislányom szenved helyetted. Köszönöm szépen." - Ott hagytam őket. Belebújtam a cipőmbe, zsebre tettem a mobilomat majd felvettem a farmer kabátomat. Kellett egy kis friss levegő ezek után. Ahogy lefele sétáltam az utcán megcsörrent a telefonom. A rendőrség volt az. Behívtak hogy adjak le képet Eliről mert körözést akarnak kiadni. Szerencsére nagyon kicsi még ezért szinte azonnal megkezdhetik az intézkedést és nem kell 48 órát várni rá. Ennek kifejezetten örültem. Legalább történik valami jó is ma velem. Szedtem a lábaimat, hogy minél hamarabb odaérjek a rendőrségre. Amint beléptem az épületbe, sürgés forgás fogadott de ez ilyen szakma. Sosincs megállás. A recepciós hölgy felküldött a másodikra. Ott jobbra kellett végig mennem egy hosszú folyosón a harmadik ajtóig. 

Belépve két nyomozó fogadott. Először átnéztük a tegnapi jegyzőkönyvet és a részleteket. Majd kértek tőlem egy friss képet Eliről. Nehezemre esett kivenni az egyetlen képet a pénztárcámból ami a szülinapján készült. Pedig tisztában voltam velem mekkorát segíthet ez a kis tett a nyomozás előrehaladásában. Úgyhogy fájó szívvel végig simitottam az arcát az ujjammal,odanyújtva azt a hozzám közelebb ülő nyomozónak. "Tessék,ez nemrég készült. Kérem találják meg....élve." - Ennyit tudtam kibökni, nagyot nyelve. Ezek után annyit kaptam vigasztalásként, hogy igyekeznek elkapni azt a személyt aki elrabolta. 

"Mostmár mennék ha végeztünk."- Rábólintottak, hogy készen van minden, mehetek. Kicsit nyugodtabban elkezdtem haza fele venni az irányt. Nem telt sokba mire hazaérve lepakoltam a kabátomat és ledőltem a kanapéra tévézni. Se Alexát, sem Jamest nem láttam a nappaliban. Vajon mit csinálnak? Elterelve a figyelmemet egészen estig tévéztem lent. Azalatt James megkerült egy üres tányérral a kezében. A konyha felé menve megállítottam. 

"Ez meg mi?"- Kérdeztem tényleg értetlenül,hiszen mindig lent eszünk. Most pedig lejött egy koszos tányérral az emeletről. Megvonta a vállát érzelem mentes arccal."Alexa egész nap nem akar kijönni a szobátokból. Megkért vigyek fel neki valami ennivalót." - Ott hagyott gondolkozni engem. Szinte ösztönből neki indultam a lépcsőfokok megmászásának, mikor éreztem hogy valami hátrahúz. James volt az, hátul a pólóm nyakánál fogva visszarántott. 

"Mára elég volt belőled. Miért nem engedsz Alexához oda? Nem fogom bántani!" -Kérdeztem akaratosan. Megfogta a karomat, úgy nézett a szemembe. "Mert megütötted! És őt okolod azért mert Elit elrabolták. Pedig ha Alexa szólt is volna,mi a biztosíték arra hogy nem történt volna ez meg? Híresek vagyunk! Ez ezzel jár haver." Vágta az arcomba egyszerre. Megráztam a fejemet. Az nem lehet.

"Kizárt,hogy akkor is ez lenne ha Alexával nem találkozok azon az éjszakán a kórházban és nem kezd el ápolgatni! Tudod mit? Lehet minden sokkal nyugisabb lenne nélküle!!" - Hirtelen ajtó csapódást hallottunk az emeletről. 

"Nagyszerű, megint megcsináltad. Mit akarsz ezzel elérni? Segíteni akarunk de nem engeded." - Mondani akartam volna valamit, azonban James folytatta. "Hol vannak a dugi gyógyszereid? Ide velük,kérem az összeset. Ennek itt van vége." - Mégis mit kellett volna tennem? Felmentem az emeltre és bekopogtam a hálószobánk ajtaján. Nemsokra rá Alexa állt előttem teljesen letörve. "Mit szeretnél?" - Kezdett bele halkan, látszott rajta mennyire fáradt volt. "Kidobni a gyógyszereket. Te is azt kérted meg James is. Azt hiszem muszáj megtennem, nemde?" - Vágtam rá azonnal kelletlenül és az éjjeli szekrényemhez mentem. Kihúzva a felső fiókot kidobáltam belőle az összes dobozt amit elrejtettem előlük. Majd felszedtem őket a szőnyegről és kidobtam mindet a kukába. Kicsit dühösen rákérdeztem, "Mostmár örülsz neki? Ez volt az egyetlen módja annak hogy még emlékezzek Lizára...." - Kimentem mielőtt válaszolhatott volna bármit is. Leültem a folyosóra és csak bambultam magam elé. Hogy lesz ezek után? Semmit nem tudok.